„Jézus így válaszolt nekik: „Higgyetek Istenben!”

Márk evangéliuma 11. fejezet 22. verse

Hinni Istenben. Egyesek számára ez egy lehetetlen kérés, mások számára viszont teljesen elképzelhetetlen.

Jézus egyértelművé szeretné tenni minden ember számára, hogy az Istenbe vetett hit, az ember számára szükséges. Sokan hisznek Istenben, sokat hallom, amint emberek nyilatkoznak az Istenhitükről.

Lehet, hogy naiv vagyok, de amikor valaki azt mondja nekem, hogy én hiszek Istenben, akkor én azt várnám, hogy ez az életében valamilyen formában megnyilatkozzon. Miért? Azt gondolom, hogy aki hisz Istenben, az jól ismeri Őt.

Ha pedig jól ismeri Őt, akkor nyilvánvalóan azok a tanácsok, törvények betartásra kerülnek és az egész ember átmegy egy jellemformáláson. De nem ezt tapasztalom.

Megmaradunk sok esetben a felületességnél. Elég nekünk annyi, hogy tudjuk (illetve hisszük) van Isten. De nem járunk utána. De miért nem? Hiszen van egy nagyszerű könyv, ahonnan megismerhetjük Istent. Ez a Szentírás. Nem kell csak vakon bízni valakiben, mert Isten megismerteti magát velünk, segít nekünk azzal, hogy közelebb hozza magát, hozzánk. Az Isten valóságosságot a következő történettel tudnám illusztrálni.

Volt egyszer egy kisfiú, aki minden áron találkozni akart Istennel. Tisztában volt azzal, hogy az Istenhez vezető út nagyon hosszú, ezért összepakolt magának egy hátizsákra való ételt és innivalót, majd elindult.

Már nagyon régóta ment amikor elfáradt és úgy döntött leül egy padra. A padon egy öreg néni ült, hát leült mellé. A néni galambokat etette száraz kenyérrel. A kisfiú elővette a hátizsákját, hogy a hosszú útán falatozzon egy keveset.

De amikor ránézett a néni, arra gondolt, hogy ez a néni biztos nagyon éhes, és megkínálta őt. Azután a kisfiú inni akart, de arra gondolt, hogy a néni biztos nagyon szomjas is, ezért oda adta neki az üveg vizet. A néni nagyon kedves mosollyal jutalmazta a kisfiú önzetlenségét, de egyebet nem mondtak egymásnak.

Már lassan besötétedett, és a kisfiú úgy döntött, hogy hazamegy, elég volt a kalandból. Amint elindult pár lépést tett, majd megállt. Hátrafordult, és megölelte jó szorosan az idős nénit. Ez a kedves idős hölgy újra bájos mosolyával ajándékozta meg a kisfiút.

Aztán amikor a kisfiú hazaérkezett az édesanyja valami különös mosolyt látott gyermeke arcán, ezért hát megkérdezte, hogy mi történt ma vele? Ő csak annyit mondott: Istennel ebédeltem, akinek olyan csodálatos a mosolya. Amikor az idős néni ért haza, őt a fia várta és megkérdezte: „miért vagy ilyen boldog? Ő erre így felelt: Istennel ebédeltem. Fiatalabb, mint gondoltam

Mt. 25,45: „Bizony mondom néktek, amennyiben nem cselekedtétek meg egygyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg.”