„Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat! És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!”

 (139. Zsoltár 23-24. vers)

Gyülekezeteinkben nemrég részesei voltunk a tíznapos imaközösségnek. Az összejöveteleken rendszeresen imádkoztunk azért, hogy megteremjük a Lélek gyümölcseit (Gal.5:22), könyörögtünk betegeinkért, fiataljainkért.

Imádkoztunk a nagyvárosi evangélizciós programban világszerte részt vevő adventista testvéreinkért, és a helyi sorozatokért. És még megannyi imacélért, szegényekért, munkanélküliekért…

És bár vége az imaközösség alkalmainak, hiszem, azóta is sokan fohászkodunk naponta, folyamatosan ezekért a célokért, személyekért, programokért.

Mai reggeli Zsoltárunk is egy imádság, melyben Dávid meghajol az Örökkévaló mindentudása előtt: „Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat. Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod. Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!” (2-4. vers)

Magasztalja, mint Teremtőt, „Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében.” (15.vers)

Viszont kérése meglepő és szokatlan. „Vizsgálj meg! Próbálj meg! Ismerd meg gondolataimat!” Azaz; Mutass rá gyengeségeimre! Szembesíts a hibáimmal!

Bizony, nem gyakran kérünk ilyesmit, pedig jellemünk fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy rádöbbenjünk arra, hogy felismerjük, hogy kik is vagyunk valójában, hogy milyenek benső indítékaink és vágyaink. Hogy hol állunk, vagy hol járunk a mennyországba vezető úton.

Abban az időben élünk, amikor Krisztus hamarosan befejezi értünk folyó megváltói munkáját. Most kell mindenkinek gondosan megvizsgálnia szívét, hogy valóban a hitben van-e. A kétely és hitetlenség helyett, inkább Isten előtti megalázkodásra van szükség, és szavában, művében való nagyobb hitre, valamint a lelkek megmentéséért hozott komoly munkára.

Nincs idő összeomlásra, széthúzásra, elszakadásra. Ahol ilyenek vannak ott nem halt meg az én. Akik szívükbe fogadták az igazságot, azok annyira öröm és hálateltek, oly nagyon vágynak arra, hogy másokkal is megosszák annak áldásait, hogy elfeledkeznek arról, hogy kétségbe vonjanak minden apróságot vagy hogy gonoszt gondoljanak másokról.

A lelkek megváltásáért folyó önzetlen munkájukban megfeledkeznek énjükről és önös érdekeikről. Ahelyett, hogy az áruló Júdás cselekedetét végeznék, vagy Péterét, amikor megtagadta az Urat, inkább Krisztus példáját követik és az Ő munkáját folytatják, amelynek végzésére jött el a földre.” (The Signs of the Times, September 27, 1883)