"Hallgassatok rám, akik igazságra törekedtek, és az Urat keresitek! Tekintsetek a kősziklára, melyből kivágattatok, és a kút üregére, melyből kiásattatok!"

Ézsaiás 55,1

- Honnan való vagy? - kérdezte.

- A sziklából való vagyok - válaszoltam. - A kőből, mely magasabbra emelkedett mindennél, ami ezen a világon van, abból, ami a legnagyobb. Abból való vagyok, ami dacol a nappal, a faggyal és a meleggel, a széllel és az idővel. Nincs mi legyőzhetné, mert olyan hatalmas és erős, hogy évezredek is csak a felszínét karcolhatták, mert tartósabb, mint maga az idő. Erős szikla, hogy alap legyen otthonaink számára. Várfal, mely védelmez az ellenségtől, amin nem tör át semmi sem, ami pusztít, ami öl. Kő, amit szorgos kezek faragnak simára, hogy templom épülhessen, hatalmas katedrális. Óriási kápolna, ahol milliók dicsérik az alkotót, megismerik nevét és tetteit.

- Honnan való vagy? - kérdezte.

- A kút mélyéről való vagyok - válaszoltam. - A sötétségből jöttem a fényre. Onnan való vagyok, ahol nem járhattál, azt láttam, amit nem láthattál. A sötétségből azonban élet fakadt, ami soha meg nem szűnik, ami folyik és árad. Ami először csak egy ér, majd patak, folyó, tenger és végül maga az óceán, amit ezer mélység sem képes befogadni. Abból vagyok, ami maga az élet és a halál, a mélység és a teljesség, a hatalmasság.

- Akkor te is hatalmas és erős vagy? - kérdezte.

- Nem, nem vagyok - válaszoltam. - Csak porszeme vagyok a kőnek, amit elfúj a szél. Csak cseppje vagyok a víznek, amit egy pillanat töredéke alatt felszárít a nap.

- De így mi értelme a létednek? - kérdezte.

- Emlékezem - válaszoltam. - Arra, hogy honnan való vagyok és arra, miért vétettem el onnan.

- Mond meg hát, miért? - kérdezte.

- Hogy hasznára legyek annak, akinek szüksége van. Voltam várfal köve, katedrális téglája. Voltam fürdő, mi megtisztít, voltam pohár víz, szomjat oltó.

- De most csak porszem vagy, csak egy csöpp víz! - mondta.

- Igen, ez az elmúlás - válaszoltam.  - De, ha elmegyek is, a kő, a szikla megmarad és a kút ki nem apad.