Bizonyára mindenki jól ismeri a Hová mész te kis nyulacska kezdetű gyerekdalt.

Hová mégy, te kis nyulacska?

Ingyom, bingyom, táliber,

tutáliber, máliber,

az erdőbe!

Minek mégy te az erdőbe?

Ingyom, bingyom, táliber,

tutáliber, máliber,

vesszőcskéért!

Minek néked az a vessző?

Ingyom, bingyom, táliber,

tutáliber, máliber,

kertecskének!

Minek néked az a kis kert?

Ingyom, bingyom, táliber,

tutáliber, máliber,

virágoknak!

Minek néked az a virág?

Ingyom, bingyom, táliber,

tutáliber, máliber,

Anyácskámnak!

Ez a néhány versszakos ének arról tanúskodik számomra, hogy a gyerekek már egészen korán filozófiai problémákkal foglalkoznak. Itt ugyanis nem nyulacskáról van szó, sem pedig vesszőcskéről, hanem az emberi motiváció kérdéséről.

Kiderül ugyanis, hogy nem az erdő a lényeg, sem pedig a kert, vagy a virágok, hanem az, hogy az édesanyjának örömöt szerezzen. Ez a végcél tölti meg tartalommal és értelemmel a nyulacska minden lépését, ez motiválja őt tetteiben.

Épp így van ez a felnőttek világában is. Vajon mi miért teszünk dolgokat? Miért dolgozunk, miért informálódunk, miért barátkozunk, miért járunk templomba, miért imádkozunk?

Sokféle motiváció húzódhat meg e dolgok mögött.

Sőt, előfordulhat, hogy látszólag jó tettek rossz indítékokból fakadnak. Semmit sem ér templomba járásunk, ha csak ezt a társadalmi nyomás motiválja, vagy egyszerűen az az önző indíték, hogy Istennél piros pontot szerezzünk.

Mózes 5. könyvének 5. fejezete a tízparancsolatot írja le:

Ne legyenek a teremtő Istenen kívül más isteneink!

Ne csináljunk magunknak bálványokat!

Ne káromkodjunk!

Minden szombaton gondoljunk a teremtés csodájára!

Tiszteljük szüleinket!

Tiszteljük az életet!

Tiszteljük a házasságot!

Tiszteljük a másik tulajdonát!

Ne hazudjunk!

Ne irigykedjünk!

Szép és jó dolgok, hasznosak ha ezekhez igazítjuk életünket, de mindezeket betarthatjuk hamis motivációból is.

Nem ölünk, azért hogy börtönbe ne kerüljünk (pedig lelkünk mélyén egy kanál vízbe is megfojtanánk a riválisunkat); nem lopunk, hogy ne büntessen meg a rendőr (ezért úgy tesszük, hogy senki ne vegyen észre); választékosan beszélünk, hogy elismerjenek a társadalomban (pedig ha valaki a gondolatainkat hallaná…); minden héten elmegyünk a templomba, hogy kiérdemeljük Isten elismerését (de prédikáció közben a bevásárlási listán és az esti akciófilmen gondolkodunk). 

Mózes azonban a 6. fejezet 5. versében tisztázza az egyetlen helyes motivációt. Tartsuk magunkat a tízparancsolathoz pusztán azért, mert szeretjük Istent. Motiváljon bennünket az, hogy Isten is feltétel nélkül szeret bennünket. Helyes tettek ugyanis egyedül önzetlen szeretetből fakadhatnak – mint ahogyan azt a kis nyulacskánál is láttuk.

Tanuljuk hát ez meg Mózestől és a gyerekektő! Ez a lényeg, a többi már csak ingyombingyom.