Dédnagyszüleim az Ínséges 1817. esz­tendőben kerültek össze mint házasok. Dédapám cipész volt, és legénykorában 200 ezüsttallért takarított meg, úgyhogy családalapításra gondolhatott. A pénzen egy kis házikót és egy hozzátartozó kis szántót vett. A megszálló francia csa­patok ínségbe döntötték az országot, és ezt még fokozta két egymásután követ­kező rossz termés.

Dédapám komoly hívő ember volt. Meg­váltójáról, amikor erre alkalma nyílt, bátran bizonyságot tett, és emiatt az egész falu „a jámbor suszternek“ ne­vezte. Jóllehet szorgalmas munkás volt, a napi keresete csak nyolc garast tett ki, és ebből tizenegy gyermeket nevelt fel. Házassága első éveiben egyszer ko­moly gondja támadt a kis családnak: még egy ágyra volt szükségük. Az egyik gyermek a szülőkkel aludt, egy másik gyermek lassan már kinőtt a böl­csőből és egy harmadik Isten-áldása út­ban volt. Ezért kellett még egy ágy.

Erre nemsokára kedvező alkalom adó­dott.

A faluban kidobolták, hogy egy gazdag ember minden holmija árverésre kerül, és hogy ottan majd egy ágyat is lehet venni. „Apus — szólt dédanyám —, menj el oda és vegyél egy ágyat. Ti­zenhét tallért spóroltunk, ebből majd ki­telik.“

Dédapám szótlanul tudomásul vette a tervet. Az árverés napján magá­ra öltötte ünnepi zubbonyát, zsebébe tette a 17 tallért és elment az árverés színhelyére, a helyi kocsmába. Mivel ott soha nem szokott megfordulni, megjele­nése feltűnést keltett. „Nini, a jámbor suszter is itt van“ — sugdolództak kö­rülötte. Valaki megszólította: „No, mes­ter uram, mi kellene, mit akar vásárol­ni?“ „Ágyat akarok venni“. — „Azt kaphat, van elég".

Az árverés ivás és lármás terefere közt megindult. Egy idő múlva egy vaskos, 15 font súlyú könyv került licitálásra. Ez egy magyarázatokkal ellátott Bib­lia — kiáltott harsány hangon az árve­rező —, ki akar Bibliát vásárolni?“ A kérdés élcelődést váltott ki a jelen­levőkből, és amikor a Bibliából verse­ket citáltak, gúnyos megjegyzéseket le­hetett hallani.

Első vásárlónak egy ke­reskedő jelentkezett, mert csomagoló­ papirosra volt szüksége, és 16 garast ígért. A második jelentkező dédapám volt: egy tallért kínált a Bibliáért. „Ki az; ki kínált egy tallért?“ — kérdezte cso­dálkozva az árverező. „Breidenbach mester!“ — hangzott a válasz. Erre töb­ben összesugdolództak: tréfáljuk meg a jámbor susztert, verjük fel a Biblia árát! Gúnyolódás és viccelődés közben egyre magasabb kínálat hangzott fel. Végül valaki tizenhat és fél tallért kínált, dédapám pedig tizenhetet. És egy rövid szünet után az árverező kijelentette: „Ti­zenhét tallér először, másodszor és har­madszor!“ Utána kalapácsütés. — A Biblia dédapám tulajdona lett.

„Nos, hát nem akart maga ágyat venni?"

—      kérdezték tőle gúnyosan. Az nem vá­laszolt rá semmit, szótlanul kifizette a tizenhét tallért, vállára vette a Bibliát és elindult haza. Ágyat már nem tudott ven­ni. Amikor a nehéz könyvvel hazaérke­zett. a felesége csodálkozva fogadta: „Hát te mit hozol itt? — Egy Bibliát. — És mi van az ággyal? — Ágyat nem vet­tem. —       És miért nem? — A Biblia miatt.

—      Mibe került a Biblia? — Tizenhét tal­lérba.“ — Erre aztán kitört a vihar. Déd­apám nem szólt semmit, levetette ün­nepi zubbonyát, felkötötte a munkakö­tényét és leült dolgozni. Csak egyszer vetette közbe: „Nem tudtam elviselni, hogy a szent Bibliából csúfot űzzenek.“ De ez mit sem enyhített felesége harag­ján. Amikor az esti áhítathoz elővette a megvásárolt Bibliát, az asszony durcá­san kiment.

Másnap korán reggel a falu jómódú mol­nárja köszöntött be.

Mivel szolgálhatok? — kérdezte déd­apám.

— A Biblia és az ágy miatt jöt­tem. A tegnapi esetet elmondtam a fele­ségemnek és ő irgalmatlanul megmosta a fejemet a történtek miatt. Azt mondta: ha ti férfiak isztok, csak csúfságon jár az eszetek! Egész este pörölt velem és ma reggel már hajnalban kizavart az ágyból. Azt mondta: a padlásszobában van egy felesleges ágyunk. Hozd le az ágyneművel együtt, rakd szekérre és hajts el vele Breidenbachékhoz. Ha ti­zenhét tallért adtak egy Bibliáért, ingyen kapják az ágyat. Nosza, gyerünk azzal az ággyal, hozd le és vidd el nekik. — így hát elhoztam. Kint van a kocsin, se­gítsen lerakodni!

De dédapám először beszólt a konyhá­ba: „Anyus, gyere csak ki egy pillanat­ra!“ „Mi az, mi van?“ — kérdezte mo­gorván az asszony.

„Jó reggelt, kedves Breidenbachné — köszöntötte a molnár. A feleségem üd­vözletét küldi, és arra kéri, fogadjon el tőlünk egy ágyat. Jó szívvel adjuk, hasz­nálják egészségben!“ — Dédanyám erre összenézett a férjével, szótlanul vissza­ment a konyhába és ott úgy tett, mint egykor Péter, a tanítvány: keserves sírásra fakadt.

A férfiak ezalatt felhozták az ágyat, összerakták és este már abban aludtak a gyerekek. De ezt megelőzően esti áhítatot tartott a feleségével együtt. Az új Bibliából fellapozta a 37. zsoltárt és olvasott:

„Gyönyörködjél az Úrban, és megadja neked szíved kéréseit. Hagyjad az Úrra a te útadat és bízzál benne, majd Ő teljesíti!"

(Breidenbach M. — ford. Lant Emii