Valkovszki Attila vagyok, lassan 25. életévemet töltöm. Már többször gondoltam rá, hogy megosztom veletek életem történetét, de valami mindig azt súgta: Ugyan, ez nem sikertörténet. Mint sok ember, én is abban a hitben éltem, hogy aki sikeres, az gazdag, vagyonos, pénzügyi körökben mozog. De idővel az élet fényt derített arra, hogy ez koránt sincs így.

1988-ban születtem Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Mezőtúron. Akkor még az orvosok sem tudták, hogy egy halálos betegség lappang bennem. Ám születésem után súlyom nemhogy gyarapodott volna, inkább fogytam, annak ellenére, hogy hatalmas étvágyam volt.

1989 elejére életveszélyes állapotba kerültem és itt a mezőtúri kórházban nem tudták mi bajom, pedig szinte mindig ott voltam édesanyámmal. Már élet halál közt lebegtem, amikor cisztás fibrózis gyanújával Szegedre küldtek szüleimmel kivizsgálásra. A gyanú bebizonyosodott, pár napon belül kiderült, hogy valóban ezzel a betegséggel születtem.

Mi is az a cisztás fibrózis? Ez egy génhiba. Édesapám és édesanyám is hordozó, így örököltem két hibás gént. Aki hordozó, az nem beteg, de ha két ilyen ember gyereket vállal, 25% az esélye, hogy cisztás fibrózisos gyermek születik. Ez történt a családunkban is. A leggyakoribb monogénes öröklődő génbetegség, 2500-ból egy ilyen gyermek születik. A CF a külső elválasztású mirigyek kóros váladéktermelésével járó, örökletes betegsége, mely az érintett szervek (tüdő, orr- és melléküregei, hasnyálmirigy, máj, emésztőrendszer, izzadságmirigyek és nemi szervek) jellegzetes másodlagos károsodásához vezet. Főként súlyos légúti és emésztőszervi szövődményeket okoz.

A betegség elsődleges megnyilvánulása az, hogy a külső elválasztású mirigyekben termelődő nyák a normálisnál sűrűbb. A sűrű nyák telephelyül szolgál a kórokozóknak, amik egy idő után tönkre teszik az egészséges tüdőt. Hegeket okoznak, eltömítik a légutakat és fertőzéseket okoznak. A hasnyálmirigyben ciszta keletkezik, így az emésztés gyenge, nem szívódnak fel a tápanyagok. Ez volt az oka a fogyásnak csecsemőkoromban. Az izzadtság rendkívül sós, mert a verejtékmirigyek végein szinte kijut az összes bevitt só.

Nos, amikor diagnosztizálták nálam a betegséget, abban az évben jöttek rá a betegség mivoltára is. 

Az orvosok azt jósolták édesanyámnak, hogy legfeljebb 14-15 éves koromig élhetek. Ez nagyon lesújtotta és elszomorította. Talán mondhatnám, hogy ő az egyik legpesszimistább ember, akit ismerek, sajnos. De ebben az egyben nem adta fel.

Mindig is fiúgyermeket akart és szorgosan ápolt. Rendszeresen adta a gyógyszereket, inhalált velem, gyógytornáztatott és hordott Szegedre kezelésekre. Biztos vagyok benne, hogy legbelül sokat sírt, hiszen rosszak voltak a kilátások.

A betegek kevés százaléka éli meg a felnőtt kort, vagy akár a tinédzserkort. Oxigént kapnak, rendszeresen kórházban fekszenek különböző fertőzésekkel, és ha annyira rossz a helyzet, Bécsben tüdő-máj transzplantációt végeznek. 

Ám a kezdeti ijedtség után szépen fejlődtem. A gyógyszerekkel és tápszerekkel fejlődtem és cseperedtem. Elértem a 15 éves kort, de az állapotom az egészségesekével vetekedett. Ugyanúgy éltem, mint bármelyik gyerek.

Az utcán lófráltam. Annyi ráadás volt az egészben, hogy naponta 12-15 szem gyógyszert szedtem, tápszert ittam és inhaláltam reggel este sóoldattal, illetve más gyógyszerrel (pulmozyme), valamint 2-3 havonta Szegedre jártunk ellenőrzésre.

Édesanyám megfogadta, hogy nem tilt semmitől, nem fog különösen óvni, félni és nem érezteti a betegségem súlyosságát, noha ez nem egyszerű feladat egy anyának. De ez vezetett a jóhoz. Szervezetem ellenálló lett és erős. Folyamatosan sportoltam és sportolok a mai napig. Ez az egyik alapköve annak, hogy ilyen állapotban vagyok. Konditerembe jártam 7 évig, ahol egészséges emberek fölé kerekedtem, nyertem testépítő házi bajnokságot itt Mezőtúron.

Indultam versenyeken. Manapság a saját testsúlyos edzéssel foglalkozom, és oszlopos tagja akarok lenni a magyarországi "street workout" csapatnak, valamint célom, hogy kijussak a világbajnokságra, ha elérem azt a szintet. Mára mondhatni orvosi csoda lettem.

Eredményeim jobbak az átlagos emberekénél is, légzésfunkcióm 130-140%. A tüdőm rendben van és teljes emberként élek. Azt gondolom, hogy az igazi betegség a fejünkben dől el, hogy elhisszük, azok vagyunk-e. Ha beletörődünk, az nem vezet sehova. Optimistának kell lenni és kitartónak, legfőképp vidámnak. Az öröm manapság az egyik legfontosabb dolog, de egyben a legnagyobb hiánycikk is.

Vannak nehézségek a mai napig a jó állapotom miatt. Emiatt nem százalékolnak le, nem kapok semmilyen támogatást, sem emelt családi pótlékot, ami azért lenne fontos, mert a közgyógyigazolvány igényléséhez kell. Amikor dolgozom, nem kapom meg. Ha ki kellene fizetnem a gyógyszereim, nem tudnám, ugyanis van, ami több százezer forintba kerülne havonta. Ám a Jó Isten úgy alakította, hogy minden évben megkapjam. (Épp az újítás idején nem volt munkám, így megadták)

Több munkahelyről küldtek el, mert nem bírja a tüdőm a füstöt. Tönkre tették a hörgőim, egy időben vért köhögtem, ami hála az égnek megszűnt néhány hónapja. 

Szeretem az embereket motiválni. Itt Magyarországon azt tapasztalom, hogy az emberek dekadensek, pesszimisták. Ez nagyon nem tetszik. Sokan nem tudják, hogy beteg vagyok, ha pedig elmondom, nem hiszik el, hiszen egy egészséges, izmos embert látnak.

Így nem is annyira érdekli őket, amit mondok, mintha mondjuk egy kéz-láb nélküli ember mondana motiváló mondatokat. A látszatra nagyon sokan építenek. Megtanultam, hogy sosem szabad feladni, s legfőképp nem szabad elsőre látszat alapján ítélkezni. De nézzétek meg. 10 évvel a jósolt életkorom felett járok, boldog vagyok és rengeteget edzem.

Mindenkinek üzenem, hogy vegye a fáradtságot és tegyen a saját életéért, mert ha várunk és beletörődünk, nem jutunk előrébb. És a legfontosabb dolog: Higgyetek magatokban!!!!

-Valkovszki Attila-