„És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon.”

Lukács 24:46

Itt van újra a karácsony. Ünnep, csillogás, izgalom, ajándék, öröm, emlékezés; ez az, ami ránk vár most egy pár napig, no meg a jó kis családi vacsorák. Gondolkodtunk már azon, hogyha szeretet van a szívünkben, akkor néha előfordul, hogy nincs választásunk és tesszük, amit tennünk kell? Így van ez az év e szakaszában is.

A vásárlás sok nyűggel jár, a főzőcske sok fáradsággal, a szervezés aggódással, de mégis tesszük önként és örömmel, nem muszájból. Mert adni akarunk, mert ki akarjuk mutatni a szeretetünket, a saját családunk szeretete kötelez minderre.

A szenteste történetében sok-sok ajándékkal találkozunk, de a menny ajándéka felülmúlja az aranyat, tömjént, mirhát, de még a pásztorok imádatát is, mindent, amit mi, emberek adhatunk. Mert Isten, mikor egyszülött fiát nekünk adta, mindent odaajándékozott minékünk! Az szeretet kényszerítette Őt erre, amit irántunk érzett.

„Betlehem története kimeríthetetlen téma. Benne van elrejtve "Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége" (Róm 11:33).

Csodáljuk Üdvözítőnk áldozatát, hogy a mennyei trónt jászollal, a hódoló angyalok társaságát az istálló barmaival cserélte fel. Az emberi gőg és önteltség csúfosan megszégyenül jelenlétében. De ez csak kezdete volt bámulatos megalázkodásának.

Már az is határtalan leereszkedés lett volna Isten Fia részéről, ha azt az emberi természetet ölti magára, amellyel az Édenben élő Ádám a bűnbeesés előtt bírt. Ám Jézus akkor vállalta az emberi természetet, amikor azt a bűn már négyezer éve gyöngítette.

Ádám bármelyik leszármazottjához hasonlóan alávetette magát mindannak, amit az átöröklés hatalmas törvénye létrehozott. Hogy mi e törvény működésének következménye, azt Jézus földi őseinek a történelme mutatja be. Ezzel az örökséggel jött földünkre, hogy osztozzon bánatunkban, kísértéseinkben, s hogy példát mutasson a bűntelen életre.

Sátán gyűlölte Krisztust a mennyben azért a magas tisztségéért, amelyet Istennél elfoglalt. Gyűlölete fokozódott, amikor ő maga levettetett a mennyből. Gyűlölte azt, aki elkötelezte magát a bűnös ember megváltására.

Isten mégis megengedte, hogy Fia mint emberi gyöngeségeknek alávetett, gyámoltalan csecsemő eljöjjön e világba, amelyet Sátán magáénak igényelt. Megengedte, hogy egyszerű emberként szembenézzen az élet veszélyeivel, amelyekkel minden ember találkozik; s hogy megvívja azt a harcot, amelyet az emberiség minden gyermekének meg kell vívnia, azzal a kockázattal, hogy elbukik és örökre elvész.

A földi apa aggódik fiáért. Amikor kisgyermeke szemébe néz, remegve gondol az élet veszedelmeire. Oltalmazni szeretné kincsét Sátán hatalmától, távol tartani a kísértéstől és a küzdelemtől.

Isten pedig odaadta egyszülött Fiát egy még ádázabb küzdelem megvívására, még félelmetesebb kockázat vállalására, hogy az élet útját biztosítsa kicsinyeink számára. Ebben van a szeretet!

Csodálkozzatok, egek! Ámulj, ó föld!” (Ellen G. White: Jézus élete, 4. fejezet, részlet.)