Az alkonyathoz érkeztem, Istenem. Életemnek fáradt óramutatói körbejárták ezerszer már, az ismerős utat.

           Köszönöm mindazt, ami lassan már mind a hátam mögé kerül. Életemet, ezt a csodálatos nagy ajándékot. Köszönöm az örömöt és a szomorúságot. A társakat és a magányt. A munkát és a pihenést. Az erőt és az egészséget.

           Köszönöm a sok boldog élet-titokra nyíló ajtót. És most már azt is köszönöm, hogy a sok ajtó kitartó kopogtatásom ellenére is mindig zárva maradt előttem.

           Igen, Uram. Most már, az út végén, meg tudom köszönni a füstbe ment terveket, a meghiúsult reményeket, a valóra vált álmokat és ábrándokat is.

           Köszönöm mindazt, amit adtál, és most már mindazt is, amit megtagadtál. Neked volt igazad, Uram. Nem vagy adósom semmivel. Könyörgöm légy velem mindabban, ami még előttem van. Légy velem, ha szenvedés, ha hosszú betegség, ha vigasztalan magányosság kíséri is majd az utolsó lépéseket. Ne emlékezzél meg hibáimról és bűneimről. Azokról sem, amelyeket már rég elfejtettem, de azokról sem, amelyeket soha nem tudok elfelejteni már.

           Maradj velem, amikor az erő, az egészség és életkedv ajtói egyre nehezebben nyílnak elnehezülő kezem nyomán. Köszönöm, hogy kegyelmed ajtaját így tártad szélesre előttem, hogy soha senki be nem zárhatja már.

           Könyörgöm mindazokért, akik fiatalos és türelmetlen kíváncsisággal topognak az előttük még lezárt élet-ajtók előtt. Segítsd őket, nehogy idő előtt akarják kifeszíteni a jövendő zárait. Segítsd őket, hogy mindig a jó ajtókon kopogtassanak és zárd be előttük a veszedelemre nyílókat.

           Segíts együtt örülni azokkal, akik előtt ott áll még az élet minden gazdag szépsége. Mindaz, ami lassan már mögém kerül.

           Légy mindazokkal, akik félnek átlépni a holnapok küszöbét. Tudod, hogy sokunkat, fiatalokat is, meg-megszorongat a jövőtől való félelem, okát se tudjuk néha, miért. És vannak, de hányan, akik előtt mások gonosz önzése zárja be az emberhez méltó, szép és nyugodt élet ajtaját.

           Segíts, hogy szereteted erejével tudjak szólni és cselekedni azok között, akiket rám bíztál. Hadd örüljek úgy az életnek, ahogyan én örülhettem annyiszor.

           Kegyelmed ajtaját szélesre tárad, Uram. Nem félek átlépni már a legutolsó küszöbön sem. De addig hadd tárjam ki, csendes derűvel, mások előtt, szereteted boldogság- ajtaját. Ámen.

Simo Talvitie: Arkisia rukouksia /Hétköznapi imádságok / c. könyve nyomán ford. Schreiner Vilmos

Idősek fohásza

Sejtem, hogy hamarosan az öregek közé tartozom.

Te is tudod ezt.

Őrizz meg a fecsegési hajlamtól!

Ne engedd úgy vélni, hogy nekem minden alkalommal

és mindenhez hozzá kell szólnom.

Segíts belátni, hogy néha talán nincs igazam.

Szabadíts meg attól a hiú törekvéstől,

hogy én akarjam rendbehozni mindenkinek a dolgát.

Őrizz meg attól, hogy mindennapi életem minden apró-cseprő dolgával másokat untassak.

Adj türelmet, ha mások panaszolják el nekem szenvedéseiket,

de pecsételd le számat, ha én szeretném egyre súlyosbodó fájdalmaimat,

fogyatékosságaimat kiteregetni.

És ha mégis beszélek róluk,

segíts úgy szólni,

hogy szavaimmal a Te kegyelmedet el ne homályosítsam!

Tégy késszé segíteni, de add, hogy ne legyek túlbuzgó!

Gondoskodjam másokról szívesen, de ne akarjak rajtuk uralkodni

S végül, ne hagyj elmagányosodni!

Szükségem lesz akkor néhány barátra, néhány jó barátra, Uram.

Hiszen ezt Te is tudod!

De mindenekelőtt Rád van szükségem!

Formáld ki bennem arcodat!

 Érlelj meg, és add, hogy örüljek az örökéletnek!

Ámen!

„Uram! Ne vess el engem idős koromban sem, mikor elfogy az erőm, ne hagyj el engem!”

Zsoltárok könyve 71. rész 9. vers