„Nem adnak! - szólt Jeremiás. - Hallgass az Úr szavára, amelyet most mondok neked, akkor jól jársz, és életben maradsz!”

Jeremiás próféta könyve 38:20

Jeremiás Isten prófétája volt, úgyhogy amit ő mondott, az úgy is volt. Bizonyára Jeremiás tudta miről beszél, és feltehető, hogy saját tapasztalatát osztotta meg a királlyal. Valószínűleg ő egész életében hallgatott az Úr szavára, és így mindig jól járt – hiszen erről beszél. Engedelmeskedett a Mindenhatónak, és ezért cserébe Isten megáldotta őt, hogy ne legyenek anyagi problémái – ugye? Odafigyelt az Úr tanácsaira, és ezért az élete nehézségei mindig könnyedén megoldódtak – mert erre utal itt, nem? Figyelt arra, hogy mindig betartsa Jahve utasításait, és ebből az következett, hogy sok barátja lett, és soha sem küszködött beilleszkedési problémákkal. Komolyan vette a Teremtő akaratát, és így minden vállalkozása sikeres lett. Mert hiszen azt írja itt, hogy aki hallgat az Úr szavára, az jól jár az életben – nem?

Elég csak a 38. fejezetet elolvasni Jeremiás könyvéből, hogy meggyőződjünk arról, az élet – annak ellenére, hogy a próféta hűségesen szerette Istent – jócskán tartogatott megaláztatást és nyomorúságot Jeremiás számára. Világosan látja, hogy Jeruzsálem képtelen ellenállni a küszöbön álló babiloni ostromnak, és kéri a királyt, adja meg magát Nabukodonozornak. A király, Cidkijjá emberei azonban árulással vádolják, és bedobják egy latrinába: „mivel a ciszternában nem volt víz, csak sár, belesüllyedt Jeremiás a sárba” (38:6). Vajon hogy érezhette magát ott a sötétben, derékig iszapban? Biztos sok gondolat villant át a fején, de az valószínű nem, hogy az Isten iránti engedelmesség jólétet és megbecsülést eredményez. Talán ott is halt volna meg Jeremiás, ha nincs az udvarban a Mindenható Királynak egy szolgája, Ebed-Melek, aki ócska ruhák összekötözésével kihúzza őt a mélyből. Cidkijjá magához hívatja a sáros és piszkos profétát, hogy a káldeusok felől érdeklődjön:

- Mit tegyek Jeremiás? Mindjárt itt van a babiloni hadsereg! – kérdezi izgatottan a király.

- Ha kimész Nabukodonozor elé – válaszolja higgadtan a próféta – akkor megmenekülsz mind te, mint pedig Jeruzsálem.

- De ha én kimegyek a babiloniak elé – aggodalmaskodik tovább Cidkijjá – akkor ők az átpártolt zsidók kezébe adnak majd engem.

- Nem adnak! – felel Jeremiás – Hallgass az Úr szavára, amelyet most mondok neked, akkor jól jársz, és életben maradsz! De ha nem akarsz kimenni, feleségeidet és fiaidat mind kiviszik a káldausokhoz. Te sem menekülsz meg kezükből, hanem elfognak és a babilóniai király kezébe adnak. Ezt a várost pedig fölperzselik (39:17-23).

Az Úr szavának engedelmeskedni úgy tűnik nem mindig felemelő dolog. Sokszor a választás a rossz és a még rosszabb között van, és egyáltalán nem az érződik ki a dolgok alakulásából, hogy azon Isten gyarapító áldása nyugodna. Hogyan kell akkor érteni azt, hogy „jól jár” aki engedelmeskedik a Mindenhatónak?

Istennek mások a szempontjai, mint az embernek. Ő mindent az örökkévalóság értékein keresztül szemlél, és azt mondja: „Jobb, ha most egy kisebb rosszban részesülsz, hogy aztán megkaphasd az örök élet ajándékát, mint hogy most mit sem törődve Istennel örökre elvesszél.” Az élet számtalan rossz, és még rosszabb lehetőséget kínál. De soha ne gondoljuk, hogy mindez azért van így, mert Isten nem szeret, vagy mert elhagyott minket. Ha most rossz is történik velünk, de ha hallgatunk az Úr szavára, hosszútávon jól járunk – ahogy ezt már sárosan és piszkosan Jeremiás is megmondta 2600 évvel ez előtt. Ő valóban tudta, miről beszél.