„Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat.”

(Lukács evangéliuma10. fejezet27. vers)

Az írástudók sokat vitatkoztak arról, hogy melyik a legfontosabb tórai parancsolat. S hogy mire jutottak? Úgy 110 évvel Jézus előtt élt Hillélt, a tudóst egy alkalommal arra kérte valaki, hogy tanítsa meg őt a törvényre addig, míg fél lábon bír állni. A bölcs kis gondolkodás után úgy felelt: Szeresd felebarátodat, mert olyan, mint te! Minden más parancs ennek a magyarázata.

Mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet? – vitatkozunk ma is és hangzik a kérdés Jézus felé a mindenkori írástudók szájából. S a válasz most is ugyanaz, amit elméletben olyan jól tudunk, csak hát a gyakorlat…

S a legnagyobb problémánk nem a ’Szeresd az Urat’-tal van. Bár ez sem megy tökéletesen, de azért mégis könnyebb végigülni egy istentiszteletet, imádkozni, hallelujázni, mint szeretetettel lenni a samaritánus felebarát iránt, akit ne úgy szeress, „mint magadat”, hanem 3Móz.19:18-at szó szerint fordítva „mert olyan, mint te”?

Nem „mint magadat”, hanem „mert olyan, mint te”? – Miért kell kihangsúlyozni? Mert két egymástól merőben különböző gondolkodásmód nyilvánul meg a jól ismert fordítás és a szöveg szó szerinti jelentése között. Az egyik álláspont az önző emberi szív embertársához való viszonyáról beszél, míg a másik Isten szemszögéből tolmácsolja a mások irányába elvárt viselkedésnorma kívánalmát.

Mert a törvény lényege nem az emberi szeretet. Jézus nem azt mondta: szeressétek egymást, ahogy magatokat szeretitek, ahogy nektek tetszik, ahogy egymást szeretni tudjátok, ahogy számotokra jól esik, ahogy sikerül. Azt olvassuk: „Szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.” (Ján.13:34) Azaz, mindenféle feltétel és személyválogatás nélkül.

Bizony, ez az igazi bizonyítéka Istenszeretetünknek. (1Ján.4:20), ez az a csoda, amit a Lélek mindannyiunk szívében munkál, amikor rájövünk, nem vagyunk ’nagyobbak’, mint a másik. Amikor eljutunk - nemcsak elméletben, hanem megnyilvánulásainkban is - arra a pontra, hogy a bűnöket, a szeretetünk mértékét, a megváltásra szorultságunkat, Isten hozzánk való szeretetét illetően, mind egyformák vagyunk.

Isten minden gyermekébe egyedi, csodás kincset helyezett. Így nemcsak saját méltóságunkban vagyunk egyenlők, hanem szükségünkben és rászorultságunkban a szeretetre és a kapcsolatokra.

S ahogy hozzád lehajolt és bekötözött az Isten, úgy „menj, és te is akképpen cselekedjél.” (Luk.10:37)