"Azon az éjszakán megjelent neki az Úr, és ezt mondta: Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene. Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak, és megsokasítom utódaidat szolgámért, Ábrahámért!"

Mózes első könyve 26:24

A cserkésztáborban való megjelenésünk feltétele egy egészségünket igazoló orvosi dokumentum volt. Már nem emlékszem pontosan miért, talán szabadságon volt a körzeti orvosunk, a lényeg, hogy bátyámmal egy idegen doktorhoz kellett elmennünk. Mikor sorra kerültünk, és elmondtuk kérésünket, higgadtan, de elutasítóan reagált:

– Hogy adjak én nektek igazolást? Hisz sose láttalak titeket, azt sem tudom, kik vagytok, és ti sem ismertek engem.

Bátyám, aki már az első pillanatban fölismerte az orvost, így válaszolt:

– Doktor úr, mi ismerjük magát. Hiszen ön a mi nagyapánknak, Henrik bácsinak a háziorvosa.

Az orvos meglepődve nézett ránk. Nagyapánk és közte nem pusztán páciens-doktor kapcsolat állt fönn. Gyakran megesett a falu idős betegeinek meglátogatása során, nagypapát hagyta utoljára, hogy a rutinvizsgálat után hosszasan elbeszélgethessenek. Máskor feleségével együtt jött, és késő estig hallgatták nagypapámat, aki Istenről és az élete során vele szerzett pozitív tapasztalatokról mesélt. Valahogy úgy nézett ki, hogy nagypapának ő volt az orvosa, az doktornak pedig nagyapa volt a lelkésze.

– Úgy látszik, még is ki fogom adni azt az orvosi igazolást – mosolyodott el az orvos, és már intett is az asszisztensének, hogy kezdjen neki.

Ahogy a nagyapám és az orvos közötti barátság segített nekünk, hogy eljussunk a cserkésztáborba, ugyanúgy Ábrahám és Isten közötti barátság segített Izsáknak átlendülni élete egyik legválságosabb időszakán.

Nomádként családjának életfontosságú volt, hogy mindig víz közelébe táborozzon, és ha kellett kutakat ásatott. A közelben élő városlakók azonban rossz szemmel néztek Izsák családjára. Az ellenszenv nemegyszer tettlegességgé fajult. Betemették az általa ásott kutakat, pásztorait elkergették, sőt félő volt, hogy fegyveres harcokra kerül sor. Izsák visszaemlékezett arra, hogy apja, Ábrahám sokszor emlegette Isten ígéretét, miszerint a Mindenható neki ajándékozza majd ezt az országot. Ebben a helyzetben semmi sem állt messzebb a realitástól, mint ennek az ígéretnek a teljesedése. Egy álmatlan éjszakán, mikor Izsák kétségbeesetten kereste Isten kezét az életében, „megjelent neki az Úr, és ezt mondta:

– Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene. Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak, és megsokasítom utódaidat szolgámért, Ábrahámért!”

Mintha csak azt mondta volna:

– Édesapád és én jó barátok voltunk. És én nem hagyom cserben a barátom fiát. Ne félj, mert azt, amit megígértem, teljesíteni is fogom.

Másnap eljöttek Izsákhoz a közeli város elöljárói, és szövetséget ajánlottak neki. Néhány nappal később pedig szolgái hét kutat találtak. A fizikai fenyegetettség és a vízhiány egy csapásra megoldódott. Izsák kézzel foghatóan megtapasztalhatta Isten segítségét.

Ahogy az Ábrahám és a Mindenható közötti barátság mentette meg Izsákot, ugyanúgy menthet meg bennünket is Jézussal való barátságunk. Mintha a mennyei Apa ezt mondaná nekünk:

– Ismerlek téged, mert fiam, Jézus sokat beszélt nekem rólad. Ne félj hát, mert én veled vagyok. Megáldalak és üdvözítelek az én fiamért, Jézusért.