„És beviszem a harmadrészt a tűzbe, és megtisztítom őket, amint tisztítják az ezüstöt és megpróbálom őket, amint próbálják az aranyat; ő segítségül hívja az én nevemet és én felelni fogok néki; ezt mondom: Népem ő! Ő pedig ezt mondja: Az Úr az én Istenem!” 

(Zakariás próféta könyve 13. fejezet 9. vers)

Az elmúlt hetekben a rádióban egy érdekes riport hangzott el egy neves szakedzővel. Az elért sikereken túl arról faggatták, hogyan látja jelenleg sportágának jövőjét, az utánpótlást, a fiatal korosztályt.

Válaszában kitért arra, hogy ez a generáció úgy szeretne minél nagyobb eredményeket elérni, hogy közben ne nagyon kelljen edzésre járni, ne kelljen megsanyargatnia magát. Ehelyett inkább mindenféle kémiai pótszerekkel kíséreteznek, így sokszor már nem is a versenyzők, hanem a különböző kémiai laborok mérkőzése az, amit ma sportnak neveznek.

Ám ez a fajta mentalitás, a kihívások elkerülése, a kisebb ellenállás felé való törekvés egy olyan általános emberi tulajdonság, mely mindannyiunkba mélyen beette magát, s melynek eltávolítása, akár egy fekélyé, bizony fájdalommal, szenvedéssel jár.

De ki szereti a fájdalmat? Ki vállalja fel szívesen a szenvedést és a próbát? Az egész Szentírás, Izraelt, mint Isten választott népét, vagy a Jelenések könyvének gyülekezeteit a győzelemre esélyesek táborának mutatja be. „aki győz…”

Viszont ehhez a győzelemhez elengedhetetlen a küzdelem, „a hitnek ama nemes harca”, ahogy Isten Lelke, akár egy ’személyi edző’ rámutat egyénileg gyenge pontjainkra, amit még fejleszteni kell, s ugyanakkor ott áll mellettünk, segít, bíztat, bátorít, s ha nem sikerül elsőre, akkor vigasztal.

Így, ha ma, vagy a közeljövőben próba ér ne lázadozz! Inkább, bármily nehéz, köszönd meg, hogy az Örökkévaló ez által segít győztessé, szentté válni!

„És elfeledkeztetek-é az intésről, amely néktek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha ő dorgál téged; Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad.

Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, a kit meg nem fenyít az apa? Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok, melyben mindenek részesültek, korcsok vagytok és nem fiak.

Aztán, a mi testi apáink fenyítettek minket és becsültük őket; avagy nem sokkal inkább engedelmeskedünk-é a lelkek Atyjának, és élünk! Mert ám azok kevés ideig, tetszésük szerint fenyítettek; ő pedig javunkra, hogy szentségében részesüljünk.” (Zsid.12:5-10)