„Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban.”

Apostolok Cselekedetei 18:9-10

Korinthus egy virágzó kereskedőváros volt az i.sz. 1. században. Két kikötővel rendelkezett. Lekhaio nyugatra nézett, és a Földközi-tenger nyugati medencéjét kapcsolata össze a várossal. Kenkhrea (ApCsel 18:18) pedig keletre irányult, és ezáltal Korinthust a nagy múltú keleti hellenisztikus központokkal kötötte össze.

Ezek a kikötők ma már részben, vagy egészben a tenger alatt vannak, de a 2015-ben induló búvár-régészeti feltárás is azt bizonyítja, hogy hatalmas mennyiségű vagyon folyt át Korinthus kikötőin.

A nagy hajóforgalom azonban nem csak gazdagságot, hanem rossz erkölcsöt is hozott a városba. A világjáró utazókat, tengerészeket, kereskedőket számos italmérésben, vagy éppen nyilvános házakban szolgálták ki.

Emellé társult még Korinthus vallási sokszínűsége. Apollón volt a város hivatalos védőistene, de mellette Aphroditének, a szerelem istenének is hódoltak, akit kultikus prostitúcióban tiszteltek. Az ősi istenek mellett megjelentek a keleti misztérium-vallások is, ilyen volt Korinthusban az egyiptomi Ízisz kultusza.

A tagok titkos beavatásban részesültek, mely által – hitük szerint – magasabb rendű emberekké váltak. A városban régi hagyománya volt mindemellett a zsidó közösségnek is.

Egy ilyen erkölcsileg züllött, vallásilag pluralista városba érkezett Pál valamikor az i.sz. 50-es évek elején. Ugyanakkor erről a városról mondja Isten, hogy „sok népem van ebben a városban”. Csak nem azt akarja mondani a Mindenható, hogy ő még ezekkel az erkölcstelen pogány emberekkel is szóba akar állni?

Csak nem arra akarja rávenni a szentéletű apostolt, hogy barátkozzon meg e város rosszhírű polgáraival? Bármily megbotránkoztatónak hangzik is, valami ilyesmiről van szó.

Pál másfél évig maradt Korinthusban, hogy teljesítse ezt a küldetést, aminek következtében a korai keresztyénség egyik fontos közössége alakult meg a városban. Ezek szerint Isten még egy ilyen erkölcsileg mélyre süllyedt városban is talált magának barátokat.

Mit tudunk elmondani saját lakóhelyünkről? Mi a véleményünk a környezetünkben élő emberekről? A pénz van számukra az első helyen? Istenitik az autójukat? Megcsalják a házastársukat? Kétes üzleti tevékenységeik vannak? Szellemi tevékenységük kimerül a bulvár-sajtó olvasásában, az esti tv-nézésbe, vagy a közösségi oldalak böngészésébe? Rosszindulatúak? Pletykásak?

Vagy esetleg az idősek felé tiszteletlenek? Mindez sajnos igaz lehet a mai magyar emberekre.

De Isten nekünk is ezt üzeni: „sok népem van ebben a városban”. Bármilyenek is a környezetünkben élők, Isten szereti őket, és „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön” (1Timóteus 2:4).

Ne elítéljük hát őket, hanem éreztessük velük, hogy őket is szereti a Mindenható. Ha ezt tesszük, változás áll majd be életükben – és miénkbe is.