“Nem hiába fáradoznak, nem veszedelemre szülnek, mert az Úr áldott népe ez, ők és leszármazottaik.

Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom.”

Ézsaiás könyve 65:23-24

Hegedűtokra vágyott. Nem kérte, csak egy-egy szóban elejtette. És az aki szerette, figyelt, s meghallotta a sorok között ki nem mondott óhaját. Észrevétlenül kicsempészte hangszerét, melyen újjai sok-sok éven át szebbnél szebb dallamokat játszottak, s már rohant is a hangszerboltba az új hegedűtokért. Keresgélt, válogatott, míg végül sikerült a legszebbet kiválasztani annak, akit szeretett. 

A régi hanszer új köntöst kapott, s gazdája a meglepetéstől, szinte szóhoz sem jutott. Csak annyit kérdezett: “Honnan tudtátok?”

Vajon, ha mi tudunk jó ajándékokat adni azoknak, akiket szeretünk, az aki sokkal jobban szeret mindket, mint ahogy mi szeretni tudunk, nem ad meg mindent nekünk úgy, ahogy óhajtunk? 

Vannak alkalmak, amikor Ő válaszol még mielőtt kiáltanánk, azonban nagyon sokszor úgy érezhetjük, mintha minden hiába volna: bármilyen forró is imánk, bármennyire kiáltunk, - ő nem válaszol. Vagy lehet, hogy mi nem halljuk a hangját? 

Mit kérünk? Mi a szívünk vágya? Vajon összhangban van-e Isten gondolatával? 

Izrael népe is, - akiknek ez a szakasz első sorban íródott - Istenhez kiáltott a bajban, s mivel nem hallotta meg Isten válaszát, távolinak hitte, olyannak, aki nem törődik vele. Isten azonban tudtára adta:

“Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől.” (Ézsaiás könyve 59:1-2)

A bűn, mint óriási szakadék tátong közöttünk és Isten között. Ezért érezzük őt sokszor távolinak, vagy tartózkodónak. Az ő szeretete azonban ugyanolyan határtalan. Tudja, mi az, amire szívünk legmélyén vágyunk, és alíg várja, hogy megadja nekünk. 

Ez a szeretet készteti őt arra, hogy véget vessen ennek a távkapcsolatnak, eljöjjön értünk, és magához vegyen bennünket, hogy olyan közel legyünk hozzá, hogy még mielőtt kimondanánk a szót, ő már válaszolhasson. Egy olyan világot ígér nekünk a Bibliában, amelyre nem a bizonytalanság és a veszély lesz jellemző, hanem a biztonság,  az állandóság.

Ezt az új földet várjuk. Ha kiálltunk, de nem kapunk választ, ne mondjuk azt, amit Izráel: “Rejtve van sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem Isten elé.” Hanem újra és újra ismételjük: ”Örökkévaló Isten az Úr, Ő a földkerekség teremtője, nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Erőt a megfárdtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújúl, szárnyra kellnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.” (Ézsaiás 27-31)