„Kiki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai; Ha valaki szól, mintegy Isten igéit szólja: ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad: hogy mindenben dicsőíttessék a Jézus Krisztus által, a kinek dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen.”

 (Péter első levele 4. fejezet 10-11. vers)

Aki hiszi és elfogadja Jézust személyes megváltójaként, az egyben vallja azt is, hogy a keresztény élet nem öncélú. Sőt, ahogy az apostoli levelekben oly sokszor megfogalmazódik, minél többet értünk meg Jézus szeretetéből, annál inkább az Ő képmására kell átformálódnunk.

Így elismerjük és valljuk, hogy életünk nem a miénk (1Kor.6:19-20), hanem minden, amink van ajándék Istentől, mellyel felelősen kell sáfárkodnunk. 

Tehát, ma reggel hadd emlékeztesselek arra a sáfársági fogadalmadra, melyre a nyilvánosan keresztségi hitvallás során mondtál igent:

„A testtel való sáfárkodás. A keresztények kiváltsága, hogy legjobb tudásuk és lehetőségük szerint fejleszthetik fizikai és szellemi erejüket. Ha ezt teszik, megdicsőítik Istent, és nagyobb áldást jelentenek embertársaiknak.

A képességekkel való sáfárkodás. Minden embernek vannak adottságai. Az egyik tehetséges a zenében, a másiknak kézügyessége van például a varráshoz vagy az autószereléshez. Egyesek könnyen barátkoznak és kerülnek kapcsolatba másokkal, míg mások természetüknél fogva keresik a magányt. Minden képesség felhasználható tulajdonosának vagy eredeti Adományozójának dicsőségére.

Az idővel való sáfárkodás. Mivel az idő Isten ajándéka, minden pillanat drága. Azért kaptuk, hogy jellemünket az örök életre alakítsuk. Az időnkkel való hűséges sáfárkodás azt jelenti, hogy az időt Urunk megismerésére, embertársaink megsegítésére és az evangélium hirdetésére használjuk.

Az anyagi javakkal való sáfárkodás. Isten ősszüleinket megbízta a föld művelésével, az állatvilág irányításával és az Édenkert gondozásával

(1Móz 1:28; 2:15).

Mindezt nemcsak azért kapták, hogy gyönyörködjenek benne, hanem, hogy gazdálkodjanak vele.

A sáfárság másoknak való szolgálattal jár, és mindannak a készséges megosztásával, amit az irgalmas Isten mások áldására nekünk adott. Ez azt jelenti: „Már nem azt tartjuk, hogy az élet a pénzünk mennyiségéből, a rangunkból, fontos ismerőseinkből, az általunk lakott házból és a szomszédságunkból áll, és abból a helyzetből és befolyásból, amit birtokolni vélünk.

Életünk akkor valódi élet, ha ismerjük Istent, ha kialakítunk az övéhez hasonló szerető és nemes tulajdonságokat, ha adakozunk, ahogy tudunk, aszerint, ahogy Ő megáldott bennünket.” 

Így mindent amit ma „cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Ő általa.” (Kol.3:17)