"Elvették tehát a követ, Jézus pedig felemelte a tekintetét, és ezt mondta: 'Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál!'" 

János evangéliuma 11:41

Lázár meghalt. Mária és Márta tudta, testvérük sorsa másképp is alakulhatott volna. De reményeik beteljesületlenek maradtak.                      

"Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” - hangzik fel újra és újra ez a Márta által kimondott mondat. Miért engedted meg, hogy az, aki annyira drága nekem, meghaljon? Miért nem léptél közbe?

Bár Márta szíve is tele lehetett ilyen, és ehhez hasonló keserű gondolatokkal, nem fejezi be mondandóját itt. Tovább lép. A fájdalomban kinyújtja kezét, és erős meggyőződéssel bizonyságot tesz hitéről: ”De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.”

És Jézus kért. Nem hangosan, de annál nagyobb hittel kérte az Atyát, mutassa meg hatalmát, és tegyen csodát, adja vissza Lázár életét. És imája meghallgatásra talált. Lázár feltámadt.

Máriának és Mártának várniuk kellett. Bár egy karnyújtásnyira volt a segítség, várniuk kellett, s úgy tűnt későn érkezett. 

“Ha hiszel, - mondta Mártának Jézus - meglátod az Isten dicsősségét.” 

Jézus szavai nekünk is szólnak, nekünk, akik nem értjük a miérteket, akik szeretnénk, ha felébresztenének ebből a rossz álomból, és azt mondanák: “A te drága szeretted él!”

Úgy tűnik, Jézus ma is vár a feltámadás csodájával, s ez a várakozás nem könnyű, próbára teszi hitünket. De az a vágya, hogy Lázár feltámadásában az összes igaz feltámadásának zálogát lássuk, biztosítékot arra, hogy ez be fog következni Isten ereje által.

Nincs messze már az a nap, amikor a sírköveket elveszik, s Jézus felemelve tekitetét ezt mondja majd: “Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál, s feltámasztottad mindazokat, akiket szeretek!”

Kapaszkodjunk hát ebbe az ígéretbe, és merítsünk erőt a következő gondolatokból:

„Az Életadó az első feltámadáskor elő fogja hívni megvásárolt tulajdonát. Addig a dicsőséges óráig, amikor az utolsó trombitaszó felhangzik és az óriási sereg előjön az örök győzelemre, Isten drágakőként és biztonságban őriz minden alvó szentet, akiket név szerint ismert. A Megváltó bennük lakozó hatalma által, és mert az isteni természet részeseivé lettek, Isten előhívja őket a halottak közül.” 

(E. G. White: Szemelvények, II. kötet, 252. oldal).