„És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok. Ezt pedig azért mondá, hogy megjelentse, milyen halállal kell meghalnia. Felele néki a sokaság: Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökké megmarad: hogyan mondod hát te, hogy az ember Fiának fel kell emeltetnie? Kicsoda ez az ember Fia?

Monda azért nékik Jézus:

Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket: és aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. Míg a világosságotok megvan, higyjetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek. Ezeket mondá Jézus, és elmenvén, elrejtőzködék előlük.”

(János evangéliuma 12. fejezet 32-36. vers)

Adott egy kizsákmányoló, elnyomó hatalom. Adott egy az élet gondjaitól agyongyötört nép. Majd adott egy különös tanító, aki azt állítja magáról, hogy Ő a régen várt Messiás.

És láss csodát! Valóban. Talpra áll a béna, lát a vak, megtisztul a poklos, a halott feltámad, jóllakik az éhező, a tenger is lecsendesül. Hozsanna! Itt az új király!

Micsoda? Szenvedő király? Hogy ezért jött? Hogy meghal? Ez nekünk sok, kemény beszéd ez.

Bizony ez már tényleg sok, odalépek és megdorgálom: „Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik ez meg te véled.” (Máté 16:22)

Ezt nem teheted velem! Nem leszek miniszter? Nem leszek rómaiakat legyőző hős, akiről ódákat zeng az utókor? Csak nem képzeled, hogy majd én is veled szenvedek!

Szemembe néz, s így válaszol: „Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem; mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra… Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.” (Máté 16:23-24)

Csak hat nap múlva értettem meg, mit akar azzal, hogy „ő a világ világossága.”, mikor fenn a hegyen megláttuk isteni dicsőségét…

Akkor kezdett el bennem pislákolni, hogy kész leszek vele a halálba menni… de nem is sejtettem, hogy milyen elhamarkodott ígéret volt ez részemről. Mire a kakas háromszor megszólalt szívem teljes sötétségbe burkolózott. Majd hat órakor sötétbe borult az egész világegyetem.

De harmadnap újra fellobbant a láng. melyet tovább táplált beszélgetésünk a tengernél. A felházban pedig a többiekkel együtt örültünk a kettős tüzes nyelvek ajándékának.

S bár azóta sincs ezüstöm, sem aranyam. Nem királyi palota az otthonom, nincs birtokomban a bölcsek köve, nem értem e világ ügyeskedéseit, de ennek ellenére vallom, hogy az én mustármagnyi hitem, mint kicsi pislákoló gyertyafény képes  a legnagyobb sötétséget is megszüntetni.

Így, „akik nappaliak vagyunk, legyünk éberek, felöltözvén a hitnek és szeretetnek mellvasába, és sisak gyanánt az üdvösségnek reménységébe.” (1Thessz.5:8)

Legyen minden napod a fény ünnepe!

Légy te is Jézus világító mécsese!