„Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.”

2Kor 3:17

Az ókorban rabszolgákkal dolgoztattak, akik nem kaptak fizetést, és nem mehettek oda, ahova akartak. Ehhez képest a 21. századi magyar ember szabad, hiszen van fizetése, és oda mehet, ahova akar. Igaz, a fizetés nagy része elmegy a törlesztő részletre, az élelemre, a rezsire, és szabad időnk nagy részét is egy helyben töltjük, a tévé, vagy az internet előtt. A jogi szabadság – amivel büszkén dicsekedhetünk ókori kollégáinkkal szemben – nem jelent egyebet, mint puszta látszatot. Valójában az ember az ókorban is, ma is szolga, ha úgy tetszik rabszolga, csak talán a terminológia változott.

Mit jelent akkor itt Pál apostolnál, hogy „ahol az Úr Lelke, ott a szabadság”? Hadd illusztráljam ezt egy hétköznapi példával. Munkám rengeteg energiámat felemészti, és mivel rövidtávon nem nagyon látszik az eredménye, állandóan az az érzés kísért, hogy nem dolgozom elég keményen. Frusztrációm következtében még nagyobb energiát befektetve dolgozom nap, mint nap. Estére sokszor teljesen kifáradok, és mikor hazafelé hajtok az autómmal, úgy érzem, mintha az agyam szinte zsibbadna az egész napi terheléstől. Mikor azonban begurulok a lakásunk előtti parkolóba, történik valami csodaféle.

Kiszállok, fölnézek az ablakunkra, ahol feleségem, három és fél éves kisfiam és 14 hónapos kislányom fülig érő mosollyal integetnek nekem. Erőre kapva, gyorsan fölszaladok a lépcsőházban, és mikor benyitok a lakásunkba, a két kis csöppség nevetve, kitárt karokkal szalad felém. Sokszor még a kabátomat sem tudom levenni, úgy kell magamhoz emelni mind a kettőt. Aztán feleségem is átölel, és szeretettel fülembe súgja: „Örülök, hogy hazaértél!” Szinte érzem, ahogy a fogadtatásom oldani kezdi görcsös agyamat.

Aztán gyorsan lepakolok, és odavetem magam a játszószőnyegre, hogy semmire nem gondolva átadjam magam a gyerekeimmel való legózás, vagy mesélés örömeinek. Ez számomra a szabadság.

Mert ahol a családom gondűző, szerető légköre jelen van, ott van számomra az élet stresszétől való szabadság.

Épp így van ez Istennel is. Sokan félnek tőle, és az ilyen emberek vallásossága tele van görccsel, stresszel, kényszeres megfelelési vággyal. Az ilyen emberek azonban nem ismerik azt az Istent, akiről itt Pál beszél. Isten jelenlétében ugyanis nincs feszültség, vagy bármi olyasmi, ami valamiféle önkényurat, vagy munkahelyi főnököt körülövez. Nem, Isten jelenlétét családiasság és otthonosság jellemzi. Isten jelenlétében végre nem kell megjátszanunk magunkat, nem kell színészkednünk, vagy jó színben feltüntetnünk magunkat. Az ő társaságában végre lehetünk olyanok, akik valójában vagyunk. És ha megérezzük Isten jelenlétében ezt a családias légkört, megértjük, mi is az igazi szabadság.