"Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi, és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek. Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni."

János evangéliuma 15:1-5

Bizonyára sokan ismerik Louis de Funès Szárnyát vagy combját? című filmjét (1976), ahol a komikus egy éttermi kritikust alakít, aki csukott szemmel is meg tudja állapítani, nem csak azt, hogy éppen milyen ételt kóstolt meg, hanem, hogy az milyen összetevőkből áll. Nos, én valószínűleg nem válnék be ilyen kóstolónak, mert nem tudok túl részletgazdagon különbséget tenni az ízárnyalatok között, mindemellett amire mégis igen kényes vagyok, az a gyümölcslevek kérdése.

Volt olyan időszaka az életemnek, amikor minden reggel 100%-os gyümölcslevet öntöttem a müzlimre. Mióta megházasodtam, fölvilágosítottak, hogy létezik másféle reggeli is, de azért egy-egy óvatlan pillanatban még most is ezt készítem el a családnak. Ha gyümölcsléről van szó – akár inni szeretnék, akár a müzlimet föláztatni –, akkor az számomra csak 100%-os lehet. A 12%-os, vagy ehhez hasonló gyümölcsitalok számomra olyanok, mintha műanyagot innék. A hozzáadott cukor émelyítővé teszi ezeket, a természetazonos aromák és színezékek egyáltalán nem kölcsönöznek természetes ízhatást, végül pedig a tartósítószerek – bennem legalább is – a mumifikáció asszociációját váltják ki. Ha vendégségben vagyunk, feleségem néha oldalba is szokott bökni, hogy ne tanulmányozzam már olyan feltűnően a gyümölcslé dobozán az összetétet, egyszerűen igyam meg.

Épp így van ez a keresztyénséggel is. Vannak 12%-os hívők, akik telenyomják vallásos életüket keresztyénazonos aromával és színezékkel, arcukról sugárzik az édes cukor nyájas mosolya, és hogy mindezt huzamos ideig fönntartsák, ódzkodnak minden változástól, ami a saját, vagy a gyülekezeti életüket illeti. Keresztyénségünk forrásául ne csak 12%-ban használjuk azt a gyümölcsöt, ami az „igaz szőlőtőn” termett, hanem egész életünk – a hétköznapi döntésektől kezdve egészen a magas teológiai gondolatokig – Krisztusban gyökerezzen! Ha ugyanis nem a Megváltót tesszük életünk középpontjába, akkor vallásunk kiüresedik, amit mások messziről meg fognak érezni. Ha azonban „Krisztusban maradunk”, úgymond 100%-osan, akkor olyan gyümölcslevet iszunk, illetve kínálunk másoknak, ami hathatósan csillapítja a lelki szomjat, föltölti a spirituális vitaminkészletet, és ráadásul finom is. Ma is az „igaz szőlőtőn” termett gyümölcs levéből igyunk, és így induljunk neki a napnak!