„Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.”

 (Lukács evangéliuma 12. fejezet 34. vers)

„Krisztus ezt mondta: „Ne gyűjtsetek kincset a földön… de gyűjtsetek kincset a mennyben. Mert ahol a kincsetek, ott van a szívetek is.” (Mt. 6:19–21) Ez a keresztényeket fenyegető egyik veszély.

A kincsgyűjtés miatt szükségtelen terheket vállalnak magukra, míg másra szinte már nem is tudnak gondolni. Mohón lesik a hasznot, s szüntelen aggódnak, nehogy veszteség érje őket. Minél több a pénzük, földjük, annál sóvárabban kapnak még több után.

Elnehezedik a szívük az élet gondjai miatt, ez hat rájuk, akár az erős ital. Annyira megvakította őket az önzés, hogy éjjel-nappal dogoznak a romlandó kincsekért. Elhanyagolják örökkévaló érdekeiket, nem marad rá idejük.

Jézus a gazdag ember esetével világítja meg tanítását, akinek az Úr igen kedvezett. Megáldotta a földjét, hogy bőségesen teremjen, így lehetővé tette számára, hogy bőkezű legyen azokhoz, akik kevesebb áldásban részesültek. Amikor azonban ez az ember látta, hogy jóval a várakozásán felül, bőségesen terem a földje, ahelyett, hogy enyhített volna a szegények nyomorán, magának akarta megtartani az egészet.

„Isten így szólt hozzá: Esztelen! Még ez éjjel számon kérik tőled a lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél? Így jár az, aki kincset gyűjt magának, ahelyett, hogy Istenben gazdagodnék.” (Lk. 12:17–21)

Isten próbára teszi az embereket, mindenkit másképpen. Van, akit a gazdagság adományával vizsgáztat, másokat a javak megvonásával. Próbára teszi a gazdagokat: vajon szeretik-e Istent, az adományozót, és felebarátjukat, mint magukat? Ha az emberek jól használják fel az áldásokat, Isten örül, mert nagyobb felelősséget bízhat rájuk.

Az Úr megmutatja, hogy az embernek korlátolt felfogása van az időről, az örökkévalóságról, a Földről és a mennyről. Int minket: „Ha javaitok gyarapodnak, a szívetek ne tapadjon hozzá!” (Zsolt. 62:11) Ezek a javak akkor értékesek, ha mások hasznára és Isten dicsőségére fordítják; de semmi földi kincs ne legyen a végzeted, az istened!”

(részletek: E.G.White : Bizonyságtételek 5. kötet 259-261.o.)