„Seregek Istene, állíts helyre minket; világoltasd a te orcádat, hogy megszabaduljunk!” 

(80. Zsoltár 8.vers) 

Minap a most érettségiző fiatalokkal beszélgettünk a továbbtanulási esélyeikről, terveikről, céljaikról. S bár nagy körvonalakban látszik, milyen pálya, hivatás felé orientálódnak, de hogy abban fognak-e kiteljesedni, megélni önmagukat, az a jövő zenéje.

S persze, ha a már dolgozókat kérdeznénk, hogy ők megtalálták-e életük célját, értelmét, biztos vagyok benne, hogy a többség azt mondaná; ’Én nem igazán szeretem azt, amit csinálok, de most már hogyan váltsak?’

’Csak azért vállaltam el ezt a munkát, vagy csak azért megyek ki külföldre takarítani, hogy pénzt gyűjtsek, hogyha majd hazajövök, akkor megvalósíthassam az álmaimat.’ - ami persze sohasem következik be.

Bizony sokan vannak, akik szinte egy életen át keresik a helyüket. Elvannak itt-ott egy darabig, csinálnak ezt is azt is, úgy, ahogy… S amint lehet, mennek tovább, kompromisszumokat kötve, hátha ott…

Aszáf Zsoltára Izrael népének oly sokszor sanyarú sorsának tanulságát állítja ma elénk. Annak a történelemnek képét, mely a fogság és a szabadság két végpontja között mozog.

Ahogy elhagyják az Isten által számukra előírt utat, jön egy ellenség, a szorongatás, majd Istenhez kiáltanak, aki megszabadítja őket, aztán hátat fordítanak Neki, megint jön egy ellenség, kiáltanak, szabadítás, és így tovább.

De Aszáf és a próféták nagyon helyesen látják, hogy mindez a sok szenvedés megspórolható lenne, ha azt tennék, amire kiválasztotta őket az Úr. Ami nem más, mint a különböző pogány szokások átvétele helyett, az isteni szeretetet képviselve, áldást hordozva hatással lenni a körülöttük élőkre, környezetükre.

„Állíts helyre!” mondja a Aszáf, vagy ahogy később Habakuk: „Őrhelyemre állok, és megállok a bástyán, és vigyázok, hogy lássam, mit szól hozzám” (Hab.2:1).

Vagy jóval később, Luther: „Itt állok, másként nem tehetek!”

De mondd csak, te a helyeden állsz? Még keresgélsz? Mondd, hol szeretnél állni, mikor Jézus visszajön?

„Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, akit az ő ura gondviselővé tőn az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál.” (Máté 24:45-46)