2 Korinthus 2,5-8

„Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem - hogy ne túlozzak - részben titeket, mindnyájatokat is. Elég az ilyennek az a büntetés, amit a többség mért rá. Most viszont inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, hogy a túlságos nagy szomorúság valamiképpen meg ne eméssze az ilyet. Ezért kérlek titeket, tanúsítsatok iránta szeretetet.”

(Újfordítás)

Egy jó közösség összetart akár kívülről, akár belülről éri támadás. A tagok együtt felismerik a rosszat és elkülönülnek attól. Ha egy csapat tagjaként megbántod, megsérted a társadat, arra nem csupán ő fog reagálni, hanem mindenki. Ki fogják fejezni rosszallásukat.

Páran korholnak majd, megszidnak. Lesznek, akik csupán finoman mondják el a véleményüket, míg mások nem fogják véka alá rejteni az érzéseiket. Lehet, hogy néhányan hallgatnak majd, de a szemükben látni fogod az igazságot. A közösség fegyelmező erő. Mindaz, ami így ér, szégyenérzést kelt majd benned és szomorúságot. Érezni fogod a tetted súlyát. Rádöbbensz, hogy csalódtál önmagadban és tudni fogod, nem akartál ilyen lenni.

Az alkalmak, amiket régen úgy vártál, hogy mikor találkoztok már, veszítenek vonzásukból. A szívedben egyre távolabb kerülsz tőlük, a magányosság érzése szorongatja a szíved és egyre inkább elhatalmasodik rajtad az önigazolás vágya, hogy őt okold, akit megbántottál és a többieket, akik vele tartanak ellened. Ekkor válsz a legsebezhetőbbé és ekkor lesz a legnagyobb szükséged erre a segítségre. Arra, hogy ő megbocsásson és vele együtt a csapat is. Egy jó közösség megteszi ezt!

Hamarabb megteszi, mint ahogyan a bűnös kérné, hamarabb, mint hogy tenne érte valamit. Akit megbántottak, az kéri a többieket, hogy tegyék meg ezt, hogy enyhítsenek a szorításon, hogy a bűn miatt érzett lelkifurdalás ne üldözze ki a társukat közülük, de akár még a világból is. Miért teszik ezt? Mert gyakorolják a szeretetet.

Aranyosi Ervin: Így gondolj a múltra

A múlt ma már történelem,

és nincs hatalmad rajta.

Megváltoztatni képtelen

elméd – bár azt akarja.

Ha megbántottál valakit,

s lélekben most már bánod,

ne fokozd lelked kínjait,

legjobb ha megbocsátod!

Bocsásd meg régi tettedet,

Bocsásd meg önmagadnak,

mert amíg rágódsz meglehet,

energiái hatnak.

Kínoz a lelkiismeret,

mert szavad egykor sértett,

a múltnak árnyát élteted,

pedig az csak kísértet.

Amikor megtörtént veled,

a tetted jónak látszott.

Ezt diktálta a “szellemed”,

– s ma már tudod, hibázott!

A múltad rossz döntéseit,

bocsásd meg önmagadnak,

mert amíg rágódsz meglehet,

energiái hatnak.

A múlt ma már történelem,

és nincs hatalmad rajta.

Megváltoztatni képtelen

elméd – bár azt akarja.

Haragszol, gyűlölsz valakit?

Ez csak magadnak árthat!

Amit Ő tett, az csak tanít,

s jelenben már nem bánthat.

Amikor tette, – jól tudod –

pont ennyi tellett tőle.

Legjobb volt, amit adhatott,

ezt tanuld meg belőle.

Bocsáss meg neki kedvesen,

– ne hagyd, hogy újra fájjon!

Engedd el tehermentesen,

utadba már ne álljon.

Bocsáss meg néki jó szívvel,

legyen lelkedben béke,

s bensőd szeretet tölti fel,

és mindez már megérte.

Maradjon meg a szép emlék,

– örömöt hozó percek.

Erőt meríts belőlük még,

legyél nagy, boldog gyermek.

Mosoly ragyogjon arcodon,

kerüljön bú, és bánat.

Derülj a régi harcokon,

és kérlek, élj a mának!