„Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.” 

Lukács evangéliuma 16:10

Nemrégiben egy idősek otthonában jártunk. Mindig is csodálattal töltött el, hogy vannak olyan emberek, akik kedvesen, szeretettel végzik az idősek gondozását. Beléptünk az épületbe. Minden dolgozó, akivel a folyóson találkoztunk, szeretettel köszöntött.

Az egyik szobában aztán újból átélhettem azt az érzést, amiről az első sorokban írtam.

Egy gondozónő tízórait hozott az egyik idős hölgynek. Bár a hölgy morcos volt, és valamiért zsörtölődött, a gondozónő türelemmel, kedvesen fordult hozzá. Meghallgatta, majd kanalanként odaadta neki a tízóraira szánt gyümölcsjoghurtot.

Amint elhagytuk a szobát, azon gondolkodtam, milyen nagyszerű, hogy vannak emberek, akik ilyen önzetlen szeretettel fordulnak a már lassan magatehetetlen idős személyek felé. Különleges ajándékot kaptak Istentől és ezt hűségesen, odaadással végzik.

A kijárat felé tartottunk. A bejárati ajtótól nem messze egy kis asztal mellett egy kedves hölgy állt. Már érkezésünkkor ott volt, de nem figyeltünk fel rá.

Talán azért, mert feladata első látszatra eltörpült a többi feladat mellett, amit a munkatársai végeznek az idősek között. Most azonban, hogy egy kicsit várakoznunk kellett a többiekre, megfigyeltem, mit is tesz valójában. Mi volt ennek a hölgynek a dolga? Az asztalon egy fehér kapcsoló állt. Amikor valaki be szeretett volna jönni az ajtón, vagy esetleg távozni akart, ez a hölgy nem tett mást, mint kedvesen megszólította az éppen érkezőt vagy távozót, majd megnyomta a fehér gombot. Ő volt az idősek otthonában a portás. Beszédbe elegyedtem vele. Arra gondoltam, talán körforgásszerűen dolgoznak, és olykor- olykor rá is sor kerül. De tévedtem. Ez a kedves hölgy mindig a kapunyitás feladatát végzi. Olyan jó volt látni, hogy örömmel teszi, és nem érzi kevésbé fontosnak magát, a többi ott dolgozóval szemben.

Ránk milyen feladatot bíztak? Látványosabbat, vagy kevésbé látványosat? Lehet, hogy úgy érezzük, talán jobbat érdemelnénk, olyan feladatot, amire mindenki felfigyel, amit mindenki értékel.

A mai ige arra bátorít, becsüljük meg azt a kicsi, jelentéktelennek tűnő feladatot, amit ránk bíztak.

Végezzük örömmel és szorgalmasan. Ha ezt tesszük, lehet, hogy idővel nagyobb feladattal bíznak meg; de ha nem tennék is, legyünk hűségesek a kevesen is.ÁMEN