„Akkor ismét látni fogjátok, hogy különbség van az igaz és a bűnös között, az Istent tisztelők és az őt nem tisztelők között.”

Malakiás próféta könyve 3:18

Egyik barátunk mély lelki válságba került, mikor élettársa szakított vele, miután elhatározta, hogy követni szeretné Jézust. Sok támogatásra szorult azokban a napokban, mivel folyton csak sírt, sőt enni is képtelen volt. Feleségemmel meghívtuk magunkhoz vacsorára, vagy pedig mi látogattuk meg, hogy segítsünk földolgozni élete nagy csalódását.

Egyik alkalommal éppen hazafelé hajtottunk az autónkkal, amikor egy kellemes érzés fogott el: „Milyen jó, hogy segíteni tudunk barátunkon! Milyen jó jót tenni másokkal!”

Ebben a pillanatban egy vaku villanását érzékeltem. Rögtön a kilométerórára pillantottam, és egy icipicit gyorsabban hajtottam a megengedettnél.

Azonnal elpárolgott minden jó érzés belőlem, és attól kezdve egészen hazáig nem tudtam kiverni a fejemből azt a villanást.

Vajon valaki éppen fotózkodott a járdán? Vagy egy közeli digitális hirdetőtábla villanását láttuk csupán? Vagy valamiféle megmagyarázhatatlan, 1268 évente ismétlődő égi jelenségnek voltunk a szerencsés szemtanúi? Vagy… – és ebbe belegondolni is szörnyű volt – talán egy traffipax fényképezte le a rendszámtáblánkat? Bármennyire is reménykedtem a csillagászati magyarázatomban, a levél, amit pár hét múlva kézbesítettek számomra, nem az Asztronómiai Társaságtól, hanem sajnos a rendőrségtől jött.

Minek is mentünk mi lelkigondozni a barátunkat? – tört föl bennem többször is azokban a napokban a gondolat. Hát Isten nem látta, hogy éppen jót tettünk? Miért nem tudott megóvni minket attól a traffipaxtól? Miért történik ilyen dolog olyanokkal, akik Isten vigasztalását viszik a másiknak? Bezzeg – jött elő belőlem a második gondolat – számtalan embert ismerek, akik semmit sem törődnek Istennel és emberekkel, eszeveszetten száguldanak autójukkal, és mégsem kapják el őket a rendőrök.

Ugyan ilyen gondolatok foglalkoztatták Malakiás próféta kortársait is: „Hiábavaló az Istennek szolgálni. Mi haszna, hogy teljesítettük, amit ránk bízott (…)? Inkább a kevélyeket tartjuk boldogoknak, hiszen a gonosztevők gyarapodnak, kísértik az Istent, mégis megmenekülnek”

(Malakiás 3:14-15).

A próféta azonban így folytatja: „Amikor erről beszélgettek egymás között azok, akik félik az URar, az Úr figyelt, és meghallotta. És beírták egy könyve az ÚR előtt emlékezetül azokat, akik őt félik és megbecsülik nevét. Az én tulajdonommá lesznek – mondja a Seregek URa – azon a napon, amelyet elhozok. (…) Akkor ismét látni fogjátok, hogy különbség van az igaz és a bűnös között, az Istent tisztelők és az őt nem tisztelők között” (3:16-18).

Ha ma segítünk valakin, ne azért tegyük, mert cserébe elvárjuk Istentől, hogy megóv minden bajtól (beleértve a traffipaxokat), hanem azért mert szeretjük Istent, és szeretjük az embereket.

Az életünk itt a földön ugyan olyan, mint bárki másé, tele van jó és rossz dolgokkal.

Abban azonban biztosak lehetünk, hogy az utolsó napon nyilvánvalóvá fog válni, Isten gyermekei vagyunk.