„Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt.”

 (Zsidókhoz írt levél 4. fejezet 15. vers)

A Szentély fennállásának idején a főpap töltötte be a legfontosabb tisztséget. Egyrészt felügyelte és irányította a vallási életet, ő mutatta be a mindennapi áldozatot (2Móz.29:42), másrészt évente egyszer, az engesztelés napján csak ő léphetett be a Szentek Szentjébe (3Móz.16.f.).

Ez a nap, melyet a Biblia a szombatok szombatjának, kötelező böjtnapnak is nevez, a bűnök rendezésének napja volt, mikor a főpap Isten elé járulva bocsánatot kért az egész közösség által elkövetett bűnökre, miközben ők kicsinytől nagyig könyörögve önvizsgálatot tartottak.

Az Újszövetség pedig világosan beszél arról, hogy az összes áldozat, az ünnepek, maga a templom, mint épület, vagy akár a főpap személye is, mind-mind földi leképezése Jézus áldozatának és Isten helyreállító tervének.

Tehát a földi szentélyhez hasonlóan a mennyben is van, sőt mondhatni ott van az igazi Szentély, ahol Jézus, mint főpap, saját vérét áldozatként bemutatva közbenjár értünk.

Közbenjárás, imádság másokért? Hát, igen ez nekünk is könnyen megy, egészen addig, míg számunkra ismeretlen, sosem látott őslakókért, az ott dolgozó missziónáriusokért, vagy saját szeretteinkért, barátainkért tesszük.

De kinek jutna eszébe ellensége előmeneteléért imádkozni?! Hát még erőfeszítéseket is tenni azért, hogy neki jobb legyen?! Úgy vélem Áronnak, mint földi főpapnak nem lehetett könnyű azokért végezni ezt a szolgálatot, akik zúgolódtak ellene és testvérével együtt meg akarták ölni.

S mit tesz Jézus, mint mennyei főpapunk? Felfoghatatlan szeretet! Könyörög azért, hogy én, aki megöltem ott lehessek az Ő országában! Minden nap ott áll az Atya előtt és kéri, bocsássa meg a trehányságomat, nézze el, hogy szeretetlenül csak a magam boldogulását keresem.

S míg ezen a szerető közbenjárói szolgálaton gondolkodunk, még inkább magához hív: Gyere, „Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül.” (Zsid. 4:16)