„Bizony, javamra vált a nagy keserűség. Hiszen megmentettél az enyészet vermétől, és hátad mögé vetetted minden vétkemet.”

Ézsaiás próféta könyve 38:17

Sokszor előfordul, hogy kicsorbul, eltörik egy edény. Ilyenkor az ember egy könnyed mozdulattal a szemétkosárba dobja a használhatatlanná vált tárgyat. Japánban azonban kifejlesztettek egy művészetet, a kintsugit, amely a törésből értéket teremt. Először is összeragasztják a széttört csészét, és megvárják, hogy a ragasztó megszáradjon.

Most már újra használható lenne a tárgy, csak úgy, mint a többi ép edény, de ekkor kezdődik a kintsugi. A lakkhoz aranyport kevernek, és ezt kenik az egykori törések vonalára. Az így keletkezett tárgy nem csak eredeti funkcióját nyeri vissza, hanem egyben – mind anyagiakban, mind művészetileg – értékesebb lett.

Az arany beépítése nemesebbé tette a többi ép és tökéletes edényhez képest.

Mindenkit érnek élete során veszteségek. Ezek sokszor olyan súlyosak – munkahely elvesztése, súlyos betegség, közeli hozzátartozó halála –, hogy visszaállíthatatlan töréseket eredményeznek a lelkünkön. Egy csecsemőjét szülés közben elvesztő édesanya például így írja le fájdalmát: „Másnap már mehettem is haza. Ott álltam kiüresedve, meglopva a testem és a lelkem, és nem volt egy lény a földön, aki törődött volna a fájdalmammal.”

Ilyen válsághelyzetekben megrendül az ember hite. 

– Miért történt ez?

– Miért pont velem történt ez?

– Miért engedte meg ezt Isten?

Minden egyes fájdalmas kérdés egy-egy repedés az egykor hibátlan edényen. 

De ekkor kézbe vesz minket Isten. Beragasztja a töréseinket, majd arannyal kevert lakkal kiemeli a forradások helyét. Ennek az isteni kintsuginak két funkciója van. Egyrészről a repedések jelei mindig jól láthatóak lesznek, hogy sose feledjük, milyen mélységekben jártunk, másrészről az arany arra emlékeztet, hogy „bizony, javunkra vált a keserűség”.

Egy édesanya, aki két hónaposan vesztette el gyermekét, így írja le a mennyei kintsugit: „Sokkal szomorúbbnak látom a világot, hogy ő fizikai valójában nincs itt, és mégis szebbnek. (…) Hogy képessé váltam önmagamba nézni, és hogy képessé váltam arra, hogy legalább önmagamnak ne hazudjak, az annak az útnak köszönhető, amelyet Márkkal való szenvedésben együtt jártunk be. Márk nagyon sok mindenre megtanított (…). És amin a legjobban csodálkozom, közelebb vitt Istenhez.”

Ha eltörik valami az életünkben, vigyük hát el a mennyei kintsugi-mesterhez!