„Töltsön el benneteket a reménység Istene teljes örömmel és békével a hitben, hogy a Szentlélek erejével bővelkedjetek a reményben.” Róm 15,13

Hogy történhetett meg? Mindent feladott érte, most meg kiderül, hogy ….

Barátnőm sikeres karrierjét és louisianai barátait otthagyva, három gyermekét kiszakítva addigi otthonukból új férje szülővárosába, Észak-Karolinába költözött. Most pedig, hat évvel később, telefonhívást kap egy nőtől, aki elmondja neki, hogy a második férje négy év óta csalja vele. A karjaimban sírta ki magát, s zokogva kérdőjelezett meg mindent, amit addig a férje mondott neki. Minden üzleti út, minden esti túlóra a hivatalban, minden, amit elhitt eddig, hazugság volt.

Valami összetört akkor bennem, a remény utolsó szikrája is kialudt, hogy valaha is férjhez megyek. Megfogadtam, hogy soha, de soha nem fogok megbízni egy férfiban.

Átélted már, hogy a múlt fájdalma vagy a jelen csalódása megfosztott a reménységtől? Hogy a seb, a fájdalom olyan erős volt, hogy nem akartad újra megkockáztatni, és biztos voltál benne, hogy úgysem kerülhetnéd el a kudarcot? 

Az okok éppoly változatosak, mint a hazugságok, amiket elhiszünk miattuk:

Mint az ismerősöm, akit nyolc éves korában szexuálisan bántalmazott egy szomszédban lakó férfi, és benne kialakult a meggyőződés, hogy örökre mocskos és selejtes lett.

Mint az ismerősöm, akit kést szorítva a torkához elrabolt egy maszkos alak pár nappal a diplomaosztó után. A félelem évekig börtönben tartotta, úgy érezte, sosem fog kiszabadulni.

Mint az ismerősöm, aki többször férjhez ment és elvált, és mások ítélkezése meggyőzte, hogy sosem lesz méltó többé egy férfi, de még Isten szeretetére sem.

Mint az ismerősöm, akit anyja állandóan szidott és kritizált. A folytonos megalázás bezárta önmagába, és meggyőzte arról, hogy értéktelen, és az is marad.

Mint az ismerősöm, akinek tizenéves korában volt egy abortusza. A gyász és a szégyen elhitette vele, hogy nem méltó arra, hogy Isten felhasználja a szolgálatban.

Mint az ismerősöm, akinek a fia szexuális bűncselekmény miatt börtönben várja az ítéletet. Ő pedig álmatlan éjszakákon át önmagát hibáztatja, s azon gyötrődik, hogy hol rontotta el anyaként.

Múltbeli fájdalmaink miatt nehezen tudunk hinni Isten reményígéreteiben a jövőnkre vonatkozóan. Könnyen elveszítjük a bizalmunkat Benne, az emberekben, és főleg önmagunkban.

Pedig a remény bekopogtat, ha hagyjuk, hogy Jézus megvizsgálja szívünket, és Igazságával gyógyítsa sebeinket. Mai igénk figyelmeztet, hogy ő azt akarja, hogy bízzunk Benne, hogy „a Szentlélek erejével bővelkedjünk a reményben”. És ez csak úgy lehetséges, ha hagyjuk, hogy Jézus gyógyító ereje átjárja életünket, hogy szeretete rácsorogjon fájdalmunkra, és lemossa a múlt sebeit.

A következő hónapokban végignézhettem, hogy barátnőm szíve darabokra törik, ahogy szétesik alóla életének, házasságának hazugságokból épült talapzata. De aztán láthattam azt is, ahogy megtér Istenhez, és idővel teljesen rábízza életét az Ő szeretetére.

Én is megtanultam újra bízni és reménykedni. És új fogadalmat tettem: megígértem magamnak és Istennek, hogy soha többé nem engedem, hogy múltbeli fájdalmaim határozzák meg a jövőmet.

Nem kell hagynunk, hogy a fájdalom megfosszon a reménytől. Ehelyett kérhetjük Jézust, segítsen, hogy tapasztalataink által még jobban bízzunk Benne. Kérjük, mutassa meg, kik vagyunk valójában, mi az, ami miatt kezdtük elveszíteni reménységünket. Azután kérhetjük, segítsen újra meghatározni a jövőnket, de már nem fájdalmunk és múltunk szűrőjén keresztül, hanem az Ő reménytámasztó ígéretei által.

Uram, Te jó vagy, és jó a terved az életemről. De néha emberek vagy körülmények megfosztanak ettől az igazságtól, és beárnyékolják jóságodat. Támaszd fel, kérlek, újra a bizalmamat, a reménységemet Benned. Teljesen Rád akarok hagyatkozni.  Ámen.