„Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt.

Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.”

Efézusi levél 4:31-32

Mennyire legyen távol tőlünk a „keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás”?

Egy grófnő új kocsist akart fölvenni, és az állásra három kiváló szakember jelentkezett. A grófnő behívta őket, majd az elsőhöz fordulva így szólt:

– Tegyük fel, hogy a hintómat hajtja, úgy hogy én benne ülök, és az út éppen egy meredek szakadék mellett halad el. Mennyire lenne képes közel hajtani a kocsit a szakadék széléhez?

– Kezeit csókolom grófnő őnagysága! Én bizony még fél könyöknyire is meg merném közelíteni a szakadék szélét, úgy hogy a grófnő őnagyságának még a haja szála se görbülne, olyan biztosan tartanám a gyeplőt. – válaszolta kackiás bajuszát büszkén pödörve az első jelentkező.

– Hát maga – fordult oda a második kocsishoz –, mennyire tudná megközelíteni a szakadék szélét?

– Esküszöm nagytiszteletű grófnő asszonyság, hogy ha a hintó kereke csak egy tenyérnyire is lenne a szakadék szélétől, akkor is egyenesen vezetném a lovakat, úgy hogy a grófnő asszonyság, ha nem nézne ki az ablakon, észre se venné, hogy milyen veszélyben vagyunk. – A második kocsis pökhendi pillantást vetett az elsőre, majd megvető mosollyal fordult az utolsóhoz, mintha azt mondaná tekintetével: „Na ezt próbáld túllicitálni öcsém!” A grófnő nem fűzött az elhangzottakhoz semmilyen megjegyzést, hanem a harmadik jelentkezőnek is föltette a kérdést.

– Tisztelt grófnő asszony! – vágta vigyázba magát az utolsó kocsis – Én nem tudom, hogy milyen közel vezetném a tisztelt grófnő asszony hintóját a szakadék pereméhez, mert végig úgy irányítanám a gyeplőt, hogy a lovak minél távolabb vágtassanak a meredélytől.

– Jöjjön – válaszolta elégedetten mosolyogva a grófnő –, magáé az állás.

A mi feladatunk, hogy életünk kocsiját olyan messze vezessük a „keserűségtől, haragtól, indulattól”, amilyen távol csak lehet. Nem könnyű ez, mert a legtöbbször nem választjuk ezeket az érzéseket, hanem hívatlanul is jönnek, a körülmények hozzák. Megbántanak, keresztbe tesznek, rosszat terjesztenek rólunk, és mindez – ha akarjuk, ha nem – „keserűséget, haragot és indulatot” vált ki belőlünk. Tekintsük ezeket a kikerülhetetlen körülményeket szakadéknak, ami mellett – akarva, akaratlan – elhalad az utunk. A hintóban pedig „a jóság, az irgalom és a megbocsájtás” ül. Minél távolabb tudjuk hajtani a kocsinkat a szakadéktól, annál inkább megóvjuk az utasokat. És még egy fontos tanács a mai napra: ha egyedül nem boldogulunk, engedjük át a gyeplőt Jézusnak, és akkor biztosan nem lesz semmi bántódásunk se nekünk, se az utasainknak.