A második világháború Don-kanyari rémségeiről sok levél számolt be, dokumentumok és emlékek bizonyítják a magyar katonák kiszolgáltatott helyzetét. Antal, a harcok közepette, lefagyott lábujjakkal került hadifogságba és mire hazaindulhatott, kereken tíz esztendő telt el...

Antal állapota siralmas volt, idegrendszere tönkrement.

Haza, sem mert rögtön menni, öreg apjához tért be először, aki messze lakván fia családjától, nem tudott róluk semmit. Amikor Antal bevonult, tízéves fiát hagyta hátra feleségével, így meg volt győződve róla, hogy őt azok már rég elsiratták. Tudta, hogy rokkantan nem képes dolgozni, de nem is akart tovább élni. Hozott magával egy pisztolyt, mert azt akarta, itthon temessék el.

Öreg apja nyugodtan végighallgatta zavaros gondolatait az öngyilkosságról. Csak annyit mondott:

- Ne hamarkodjál el fiam soha semmit. Fáradt vagy, aludj rá egyet, mielőtt őrültségeket teszel.

Antal lefeküdt. Reggel azzal ébredt, hogy mielőtt meghal, megnézi a házat, amit otthagyott, benéz az ablakon, aztán végez magával.

Elutazott a falujába, bement az utcába és mivel már sötétedett, megállt az ablaknál, hogy megnézze, ki lakik most az ő házában. Felismerte a feleségét, aki vacsoránál ült egy férfival, aki háttal volt az ablaknak. Antal nem hitte, hogy benne még - ilyen nyomorult testi állapotban - valaha is gyilkos indulat támadhat, de ösztönösen pisztolya után nyúlt a felismerése, hogy a feleségének szeretője van.

Hirtelen öreg apja szavai csendültek meg benne.

Hogy a fülében-e, vagy égi hang volt, nem tudta, de ezt hallotta: "Ne hamarkodjál el soha semmit!" Antal megfordult és elment a vendégfogadóba, ami ugyanott volt, ahol régen.

Másnap reggel újra elment a házhoz, de most nem az ablakhoz állt, hanem az ajtón ment be. A felesége zokogva borult a nyakába, nem tudott szólni, csak sírni! A másik szobából kilépett az a férfi, akit este látott.

Dermedten nézte zokogó anyját, aztán felkiáltott:

- Édesapám! - és odament hozzá ölelésre.

Apja csak most ismert férfivá érett fiára.

Borzadva gondolt a tegnap esti önmagára, de nem szólt semmit, csak átölelte családját és hálaimába kezdett.

(ismeretlen szerző)