Bizonyára mindannyian tapasztalták már, milyen végtelenül magányos tud lenni az ember és milyen üres az élet. Egyszerre megérzik: 'Nekem hiányzik valami! De mi?'
Átéltem egy estét a fogházban, amikor elszabadult a pokol. Átmenő szállítmányt hoztak, olyan embereket, akiket koncentrációs táborokba akartak továbbítani - részben bűnözőket, részben ártatlan embereket, köztük zsidókat, akiknek semmi reményük sem volt többé a szabadulásra!
Ezekre az emberekre egy szombat este rátört a kétségbeesés. Mindenki ordított. El sem tudja képzelni ezt, aki nem volt ott. Egy egész ház, tele a kétségbeesés zárkáival, ahol mindenki kiabál, dörömböl a falakon és ajtókon.
Az őrök idegesek, revolverekkel a mennyezetre lőnek, körbe rohangálnak, egy embert összevernek. Én a zárkámban ülök, és azt gondolom: 'Ilyen lesz a pokol'. A helyzet leírhatatlan.
Ekkor eszembe jut: 'Jézus! Hiszen Ő itt van.'
Elmondom önöknek, amit valóban átéltem. Halkan, egészen halkan azt mondtam a zárkámban: 'Jézus! Jézus! Jézus!!!' - És három perc múlva csönd lett. Értik? Hozzá kiáltottam, ezt senki sem hallotta, csak Ő - és a démonoknak távozniuk kellett.
Azután hangosan énekeltem - pedig szigorúan tiltva volt:
'Jézus, életemnek öröme, és üdvösségem!
Jövel, Uram, várlak, karjaimba zárlak, édes reményem!
Bár vész hangja harsan, a te árnyékodban nem bánt félelem,
Jézus, légy velem!'
Minden fogoly hallotta. Az őrök egy szót sem szóltak, pedig hangosan énekeltem.
Barátaim! Akkor megéreztem valamit abból, hogy mit jelent, ha valakinek élő Megváltója van.
( Részlet Wilhelm Bush: Jézus a mi sorsunk c.könyvéből)
Kapcsolódó bejegyzések:
KÉZ ,AMELY MEGTARTHAT /történet/
Tanulságos történet
Aki elveszítette önmagát.
TANULSÁGOS!