Ő pedig mondta: A mi atyáinknak Istene választott téged, hogy megismerd az ő akaratát, és meglásd amaz Igazat, és szót hallj az ő szájából. Mert leszel neki tanúbizonysága minden embernél azok felől, a miket láttál és hallottál. Most annakokáért mit késedelmezel? Kelj fel és keresztelkedjél meg és mosd le a te bűneidet, segítségül híván az Úrnak nevét.

Apostolok cselekedetei 22:14-16

Isten türelmesen munkálja a lelkünket sokszor egy egész életen át, hogy belátásra és megtérésre, mindezek révén pedig üdvösségre jussunk. Nem vagyunk egyformák, ezért nem léteznek "hivatalos részidők" a megtérés útjának bejárásával kapcsolatban. (Ebből következik, az is, hogy nincs értelme egymást sürgetni, vagy másokat magunkhoz, a saját tapasztalatainkhoz, életutunkhoz mérni). 

Mégis létezik egyetlen szempont, ami közös irányelv mindnyájunkra nézve: bármikor érlelje is be bennünk Isten Lelke a megtérést, miután felismerésre jutottunk, nincs helye késlekedésnek. Nincs helye, mert e kegyelmi állapot nem feltétlenül marad fenn hosszan és magától, mivel egyrészt az emberi szív állhatatlan, másrészt a nagy ellenségnek, Sátánnak az a célja, hogy mihamarabb elveszítsük a benyomásokat és ezzel ezt a pozitív állapotot. Ezért fontos, hogy mielőbb új, más, szövetségi viszonyba lépjünk Istennel és átengedjük neki az életünk vezetését.

A halogatástól azonban nem csak az Istennel történő szövetségkötés idején kell óvakodnunk, hanem utána is: "Fontos, hogy higgyünk Isten szavának és azonnal annak megfelelően cselekedjünk, amíg angyalai arra várnak, hogy értünk munkálkodjanak. A gonosz angyalok készek megküzdeni minden lépésnyi előrenyomulásért.

Amikor pedig Isten gondviselése megparancsolja a gyermekeinek, hogy induljanak, mert kész nagy dolgokat tenni értük, akkor Sátán azzal kísérti őket, hogy habozással és halogatással játsszák el az Úr tetszését. Azt keresi, hogy hogyan lobbanthatná fel a viszály szellemét, vagy támaszthatna hitetlenséget vagy zúgolódást, megfosztva ezzel őket az áldástól, amelyet Isten adni kívánt nekik.

Isten szolgái legyenek a pillanat emberei, akik mindig készek olyan gyorsan cselekedni, amilyen ütemben a kegyelme utat nyit előttük. Ha viszont késlekednek, azzal időt adnak Sátánnak arra, hogy a vereségüket munkálja." (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, a "Vándorlás Edom körül" c. fejezetből).