„Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú vagyok én; hanem menj mind azokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld mindazt, amit parancsolok néked.”
(Jeremiás könyve 1. fejezet 7. vers)
Ó, milyen végtelenül türelmes az Isten! – volt az első gondolatom mai Igénk kapcsán. – hogy nem fáradt bele a kicsinyhitű, kétkedő nehézajkú Mózesek, a mindig bátorításra szoruló Józsuék, az örökké jelet kívánó Gedeonok, a meghalni kívánó Illések, a tapasztalathiányos fiatal Jeremiások, az önmagukat újjászületésre képtelennek tartó idős Nikodémusok, a… állandó nyafogásába.
De valljuk be, hogy mi sem vagyunk különbek! Bűnös szívünk egy jól prosperáló kifogásgyár, mely minden megoldásra készít problémát.
No persze, ha még több pénz megszerzéséről, áruházi akciókról, vagy szórakozásról lenne szó… Ha Isten vacsorameghívással jönne hozzánk, nem mondanánk; „Ökröt vettem, földet vettem, feleséget vettem.” (Luk.14:19)
De a másoknak, a másokért való szolgálat az más; akkor logikusan meg tudjuk magyarázni, mit miért NEM tudunk megtenni.
Egyrészt NINCS időnk, NINCS lehetőségünk, az Úr SEM kívánhatja, NEM olyanok a körülmények, NINCS elég ismeretünk, erre NINCS lelki ajándékunk, NINCS erőnk, NINCS, NINCS, NINCS.
De mikor mondod végre saját magadnak: NINCS KIFOGÁS!!!
Elég a lustaságból, elég a kényelemszeretetből, elég a laodíceai langyos hasznavehetetlenségből! „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít!” (Fil.4:13)
„Ímhol vagyok én, küldj el engemet!” (Ézs.6:8)
Kapcsolódó bejegyzések:
Nem lesz többé halál
GALILEAI ASSZONYOK
NEM SZÉGYENÜL MEG ,AKI HISZ
JÉZUS KÜLDETÉSE