Október, magyar reformátusságunk 500 év óta legjelesebb, legünnepélyesebb hónapja, ezért úgy gondolom a mai nap nem is foglalkozhatnánk kisebb személlyel, mint Méliusz Juhász Péterrel. Hiszen nem kevesebbet köszönhetünk neki, mint Magyar Református Egyházunkat.

De ki is volt ő?

1556-ban, 20 éves korában a wittenbergi egyetemen tanult, ahol hamar a diákság vezetője, széniora lett.

Anyanyelvén kívül még hat nyelven beszélt.

Debrecen lelkipásztora 22 évesen lett.

A Tiszántúl első református püspöke.

A pártokra szakadt városban Kálvin tanai mellett állt ki a nép oldalán.

1569-ben inkább vállalta a kegyvesztettséget, de nem mondott le hitéről.

1572-ben pedig, Debrecenben igeolvasás és imádság kísérte utolsó földi útjára.

A reformátorok sorába azonban nem ezek miatt került. Szuperintendensként (püspökként) az 1560-as években nemcsak a mindennapokkal és az egyház alapvető feladataival kellett foglalkoznia, hanem a reformáció hevében megszületett számos tan és irányzat között meg kellett látnia, hogy melyik az, amire lehet alapozni.

Méliusz így állt ki Kálvin tanai mellett a legnagyobb unitárius ellenszélben is, és hívta egybe 1567-ben azt a zsinatot, amely az első magyar református zsinatunk lett. Ezen fogadták el ugyanis két nagy református hitvallásunkat: a II. Helvét Hitvallást és a – mai napig konfirmandusok által oly jól ismert – Heidelbergi Kátét.

Első magyar református zsinatunk helyszíne ma az Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézó épületéből közelíthető meg Debrecenben, a Nagytemplom lábánál.

Idegen elnyomók. Hívők között farkasok. Szolgálat minden áron. Isten az Úr mindenek felett.

Ezek a gondolatok rajzolódnak ki ma, október 14-én Méliusz Juhász Péter életén keresztül. A nagyhatású prédikátor kora egyik legkiválóbb szónoka és a magyar irodalmi nyelv ápolója így vall küldetéséről:

„Isten látja, nem lehetek néma eb: trombita, kiáltó szó vagyok, nem magamtul, de Istenéből szólok.”

Ez az elszántság és elhivatottság volt az, amit a terhes történelmi pillanatokban Isten előhívott népünk elhívottjaiból, és előhív ma is. Ma, amikor küzdesz hitedért és magyar nyelvedért. Amikor visszaemlékezünk az aradi vértanúk áldozatára. Amikor felhangzanak az ő utolsó szavaik, halljuk meg Méliusz sorait is:

„Isten mindenkor megbüntette a pártoló kevély fejedelmeket. Tanuljatok ebből atyámfiai.”

Kedves Olvasó! Kívánom, hogy a történelem visszapillantó tükrébe tekintve, Méliusz és az októberi nagyok elhivatottságával szembesülve fedezd fel Istentől kapott feladatodat, és kérj Tőle bátorságot teljesítéséhez. Hidd el, ezen az úton te is változást hozhatsz, változás lehetsz, mint „megszentelt edény lesz, az Úrnak is hasznos, és minden jó cselekedetre alkalmas” (2Kor 2,21) szolgája.

Laskoti Réka