Október, magyar reformátusságunk 500 év óta legjelesebb, legünnepélyesebb hónapja, ezért úgy gondolom a mai nap nem is foglalkozhatnánk kisebb személlyel, mint Méliusz Juhász Péterrel. Hiszen nem kevesebbet köszönhetünk neki, mint Magyar Református Egyházunkat.

 De ki is volt ő?

 1556-ban, 20 éves korában a wittenbergi egyetemen tanult, ahol hamar a diákság vezetője, széniora lett.

A 16. században elinduló reformáció végigsöpört Európán, és egyetlen országot sem hagyott érintetlenül. Sorra alakultak gyülekezetek, amik egy-egy vezéregyéniség köré csoportosulva keresték azt, hogyan fogalmazhatnák meg hitüket. Több országban a megújulási mozgalom a nemzeti gondolat és érzés megerősödésével kapcsolódott össze – egymás után kezdték el lefordítani a Szentírást az ország nyelvére.

“Bizonyságot teszek Isten és az ő szent angyalai előtt, hogy náladnál szebbet, okosabbat és akármi dicséretre méltóbb személyt nem láttam.” (Férje, I. Rákóczi György)

Szeretném leszögezni már az elején, hogy a világnak nagyon nagy szüksége van Margaret Thatcherökre, Jackie Kennedykre, Frida Kahlokra, meg Lorántffy Zsuzsannákra is.

Mondhatnád, hogy ezeknek a neveknek a világon semmi közük egymáshoz, és az utolsó név mérföldekkel kilóg, de elmondom, miben látom a közös pontjukat: nők, akik életük során többször is túlélték saját halálukat, s közben bájos mosollyal az arcukon intettek be az életnek, úgy halva meg, hogy közben kétség nélkül megnyerték a csatát.

A reformációnak sok arca van. Nem csak Luthert, Kálvint, Zwinglit, Knox Jánost, Melanchthont és más, nagy formátumú férfiakat adott akkor Isten a világnak, hanem nagyszerű nőket is.

Olyanokat, akik szívét megragadta az evangélium, s vagy egyedül lettek a reformáció tanainak hirdetői, terjesztői, vagy reformátor férjük oldalán végezték jelentős szolgálatukat.

Voltak, akik királyi trónus mellett lettek a hitújítás lelkes és kitartó támogatói.

A reformáció napja több protestáns egyházban október 31-én tartott ünnepnap, annak emlékére, hogy 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét. A tételeknek rendkívüli hatása volt: futótűzként terjedtek a Német-Római Birodalomban, és nem csak.

Zwingli Ulrich, majd Kálvin János Svájcban is elindította a reformációt.

“Bizonyságot teszek Isten és az ő szent angyalai előtt, hogy náladnál szebbet, okosabbat és akármi dicséretre méltóbb személyt nem láttam.” (Férje, I. Rákóczi György)

Szeretném leszögezni már az elején, hogy a világnak nagyon nagy szüksége van Margaret Thatcherökre, Jackie Kennedykre, Frida Kahlokra, meg Lorántffy Zsuzsannákra is.

Mondhatnád, hogy ezeknek a neveknek a világon semmi közük egymáshoz, és az utolsó név mérföldekkel kilóg, de elmondom, miben látom a közös pontjukat: nők, akik életük során többször is túlélték saját halálukat, s közben bájos mosollyal az arcukon intettek be az életnek, úgy halva meg, hogy közben kétség nélkül megnyerték a csatát.

A reformációnak sok arca van. Nem csak Luthert, Kálvint, Zwinglit, Knox Jánost, Melanchthont és más, nagy formátumú férfiakat adott akkor Isten a világnak, hanem nagyszerű nőket is.

Olyanokat, akik szívét megragadta az evangélium, s vagy egyedül lettek a reformáció tanainak hirdetői, terjesztői, vagy reformátor férjük oldalán végezték jelentős szolgálatukat.

Voltak, akik királyi trónus mellett lettek a hitújítás lelkes és kitartó támogatói.

Október, magyar reformátusságunk 500 év óta legjelesebb, legünnepélyesebb hónapja, ezért úgy gondolom a mai nap nem is foglalkozhatnánk kisebb személlyel, mint Méliusz Juhász Péterrel. Hiszen nem kevesebbet köszönhetünk neki, mint Magyar Református Egyházunkat.

De ki is volt ő?

1556-ban, 20 éves korában a wittenbergi egyetemen tanult, ahol hamar a diákság vezetője, széniora lett.

Száznegyvenhármat léptem; ez a hossza

az emlékműnek. Hírnök, ki megölt,

milliók végső tisztelgését hozza,

úgy mentem el a szoborsor előtt.

Kálvin, Knox, Farel, Béza! S bika-fővel

a hadrakelt hit zord hadnagyai,

A Vilmosok! és Coligny és Cromwell

— ők néztek rám — s a szablyás Bocskay!...

Hátrálnom kellett közelükből: mindet

nem fogta össze, csak messzibb tekintet.

Fölhúzódtam a kert felé, a fákig

s lelkemben is hűs tárgyilagosságig.

Október 31-én a XVI. századi egyház-reformációért adunk hálát Istennek. 1517-ben ezen a napon szögezte ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára híressé vált 95 tételét. Innen számítják annak az egész világra kiható mozgalomnak az indulását, aminek a lényege ez volt: vissza kell térnünk a Szentíráshoz. Az emberek kezébe kell adni a Bibliát, le kell fordítani nemzeti nyelvre, és aki ezáltal élő hitre jut, annak meg kell tanulnia e szerint élni.

Írta és közzétette LUTHER MÁRTON (1483-1546) német reformátor 1517.

október 31-én Wittenbergben, a vártemplom kapujára szögezve.

Az igazság kiderítése s és igyekezetétõl indítva, megvitatásra kerülnek az alábbi tételek Wittenbergben, tisztelendõ Luther Márton atya, a szabad mûvészetek és a szent teológia magisztere s ugyanott ezeknek rendes elõadója elnökletével.

Pontosan négyszázötven évvel ezelőtt, 1564. május 27-én halt meg a világtörténelem egyik legnagyobb hatású alakja, Kálvin János.

A reformáció egyik kulcsfigurája, a református egyház alapítója olyan életpályát tudhatott magáénak, amelynek ugyan voltak ellentmondásos aktusai, mégis a végeredmény tekintetében az alkotót a történelmi folyamatokat döntően befolyásoló kiemelt szereplővé teszi.

Kálvin János tevékenysége nemcsak a koraújkori viszonyokban hozott változást, hanem egy immár több száz éve fennálló egyház alapítójaként emlékezünk rá.

Ha szóba kerül a reformáció, márpedig ebben az évben rengeteg alkalommal beszélünk róla, akkor a legtöbb szó a 16. századról esik: Luther bátor kiállásáról, Kálvin gyülekezetszervezéséről és rendszerességéről, Zwingli Ulrik vitáiról rengeteg információt tárgyalnak újra. Mindez azt a téves benyomást is keltheti, hogy a reformáció a 16. század ügye, és azóta nem történt jelentős dogmafejlődés, nem születtek olyan meghatározó vezéregyéniségek, akik a reformátorokhoz hasonlóan megújulást hoztak volna az egyházba a saját idejükben.