„Mert ti szabadságra hívattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak.”

Gal 5,13

Mi a szabadság? Az, amikor azt tehetem, amit csak akarok? Az, amikor nincsenek korlátaim, egyetlen szabálynak sem kell engedelmeskednem? Könnyen belátható, hogy az ilyen szabadság messzemenően problémát okozhat mindenki számára. Az ember ugyanis alapvetően szociális természeténél fogva rendelkezik olyan belső- és külső normákkal, amelyek meghatározzák az életét.

Történelmünk azt bizonyítja, hogy ugyanakkor lázadtunk is ezek ellen a szabályok ellen. Ez a forradalom néhány szempontból szükségszerű is, de csak egy bizonyos mértékig. Mindenkinek meg kell kérdőjeleznie saját szabályozottságát, hogy aztán saját döntései alapján kialakíthassa saját rendszerét, amiben él. Mindenki átéli ezt a felnőtté válás beilleszkedésektől rögös útján.

Egyszerűen meg kell találnunk a helyünket a világban. Ez bizonyos normák elutasításával, míg más normák önként való elfogadásával jár. De szabályok nélküli élet egyszerűen nem létezik, legalább is sokáig. A mindenféle rendet elutasító emberek egyszerűen nem maradnak életben. Gondoljunk csak arra, hogy testünk biológiai törvényszerűségek alapján működik.

Ha ezeknek nem akarunk engedni, pl. friss levegő helyett sokat dohányzunk, a testünk fellázad ellenünk és belepusztulunk. Miért nem gondoljuk át azt is, hogy ez a lelki életünkre is igaz? Milyenek azok a normák, amik meghatározzák a lelki kötődéseidet? Milyen az erkölcsöd?

Pál azt mondja itt, hogy a keresztény ember hívatása, hogy bemutassa a világnak, hogyan élhetünk szabadon. Lefogadom bármibe, hogy az emberek többségének a keresztények kapcsán nem az jut először eszükbe, hogy ezek az emberek szabadon élnek. Két oka is van ennek, az egyik belső, a másik külső. A belső az, hogy más vallásokhoz hasonlóan a keresztények is azt tanították sokáig, hogy a tökéletes szabadság a vágynélküliségben rejlik. Azt gondolták, hogy a test alapvetően rossz, és minden vágy is szükségszerűen az. Az éhség csillapítása utáni vágy, a szomjúság, de még a szexualitás is rosszra vezet.

Ha valami többre, jobbra vágsz, az is rossz. Nem vették figyelembe, hogy ezeket Isten adta nekünk. Ezért a vallás emberei kifelé sokáig a kötöttségek merev hitvallóiként jelentek meg, mint egyfajta erkölcscsőszök.

Az, hogy a hívő ember pontosan a bűn kötelékeitől szabad, teljesen háttérbe szorult. Pál nem azt tanítja, hogy a vágyaink helytelenek, hanem azt, hogy nem a vágyaink beteljesítésének kell megszabnia azt, hogy számunkra mi a szabadság. Vágyaink kiélése ugyanis nem egyenlő a szabadsággal. Az éhséget, szomjúságot csillapítani kell, de nem mindegy mikor, mivel és hogyan és milyen mértékben. A szexualitás megélését Isten a házasság belső, intim kötelékébe helyezi az emberi család védelmében.

A Biblia természetesnek és jónak tartja, ha az ember többre vágyik, csak az irányát szabja meg. Miért van szükség minderre? Mert az ember közösségi lényként a szabadságot a szeretet megélésében, a másik ember szolgálatában találhatja meg egyedül.

Egyszerűbben fogalmazva: mi emberek szabadok vagyunk arra, hogy teljes valónkkal, önként szeressük és szolgáljuk Istent és társainkat.