A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól az ő szája.

(Lukács szerinti evangélium 6. fejezet 45. vers)

Éreztétek már úgy magatokat, hogy megbántátok azokat a mondatokat, amit a másik fejéhez vágtatok, és most szívesen tennétek az esetet meg nem történtté? Miután egy ilyen eset megtörténik és lenyugodtunk, elmondjuk annak, akit megbántottunk, hogy: „nem úgy gondoltam!” Erre jön a megbocsátás és ez nagyon helyes!

De ha nem úgy gondoltuk, akkor hogyan? Akkor miért vágtuk a másik fejéhez a keresetlen szavakat, a meg nem fontolt mondatokat? 

„A jó ember az ő szívének kincséből hoz elő jót…” Kincs? Milyen kincs? Van jó kincs és rossz kincs? Milyen a rossz kincs? Láttunk már valakit, aki a rossz kincs után kutatott? Még a filmekben sincs ilyen! A rossz kincs olyan, amit ha előhoz a gonosz ember az ő gonosz kincsesházából, akkor annak nyomán fájdalmak születnek, sérelmek keletkeznek. Könnyeket eredményez, és a fejlődésünket nem segíti.

Ezzel szemben a jó kincs olyan, aminek nyomán boldogság és öröm száll az emberekre. Ha jót teszek vagy mondok, akkor annak pozitív hatása lesz ebben a világban is, amit rohanó világnak bélyegzünk meg, és amelyben rohanunk mi magunk is. Szinte már nincs is semmi időnk jót tenni, vagy egy jó szót szólni valakihez. Még az üzletből is kirohanunk, pedig mennyibe kerülne szép napot kívánni a másik számára? Még talán szüleinket is elfelejtjük, mert annyira rohanunk, hogy lassan lehagyjuk a saját árnyékunkat. De ne tévedjünk meg, mindig meg lehet állni, és tenni valami jót. Akár szavak által, akár tettekben ki lehet fejezni.

Akkor fogunk mi jó kincseket előhozni, ha a legmegfelelőbb forrásból gyűjtögetünk. A biblia és az imádság ilyen források. Ezek lelőhelyek, ahol kincsekre lelünk. Nagyon jól tudom, hogy akik olvassák e sorokat nem önző emberek, és bízom abban is, hogy a kincseket is megosztják úgy, mint a kincs lelőhelyet, illetve a kincs forrását!