Létezik egyáltalán – Jézus Krisztuson kívül – tökéletes ember? A Biblia szerint igen. Csakhogy ennek olyan magas a mércéje, hogy ember itt a földön talán sohasem érheti el. Figyeld csak:

„Mert mindnyájan sokféleképpen vétkezünk, de ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét megzabolázni.” 

Jakab 3:2.

Ha valaki a szavain, a beszédén uralkodni tud, az könnyedén tud uralkodni egyéb kívánságain, szokásain is. Tetszik nekem ez a „zabla” kifejezés. A lovak szájába tették régen.

„A lovakkal komolyabban foglalkozók számára a zabla kommunikációs eszköz. Feladata, hogy egy üzenetet küldjünk a test egyik legérzékenyebb részéhez, egy készséges reakció eredménye érdekében.” Wikipédia

Mire képesek szavaink? Megfordíthatnak sorsokat, megerősíthetnek, vagy gyengévé tehetnek egy egész életre. Befolyásolják saját és környezetünk hangulatát. Szavainkkal meg tudunk fordítani egy kirobbanó vihart, le tudunk csendesíteni két haragos embert, de egyetlen szóval elindíthatunk egy megfékezhetetlen lavinát. Beszélhetünk Istenről, az Ő szeretetéről, átalakító erejéről – unottan, fásultan. Az eredmény ennek megfelelő lesz. De lelkesen is elmondhatjuk Vele szerzett tapasztalatunkat, örömünket. Hatása nem marad el.

Ismerős ez a mondat: „De én csak az igazat mondtam meg neki!”? De hogyan? Milyen hangerővel? Milyen arckifejezéssel?  Máskor meg nem áll meg bennünk a szó.

Tudjuk, hogy nem kéne elmondani, de valahol viszket belül, hogy megosszuk, elmondjuk.

Aztán ezzel csalódást okoztunk annak, aki azt hitte, megbízhat bennünk. Igaz? Hasznos? Fontos, amit el akarok mondani?

Valóban igaz, amit a Szentírás mond: aki beszédben, szavaiban nem vétkezik, az tökéletes ember.

Törekedjünk erre. Figyeljük szavainkra! És amik csak igazak, jók, kedvesek, támogatók, örömteliek, ha van valahol egy kis említésre méltó pozitívum, erről beszélgessünk! Igyekezzünk a másikat erősíteni, bátorítani szavainkkal, hanghordozásunkkal, kézmozdulatainkkal. S ha ezt tesszük, akkor már haladunk a tökéletesedés útján.