Olvastam egyszer, hogy egy hatéves kislány átment a szomszédba, ahol kis barátnőjét gyászolta a család, aki egy szörnyű autóbalesetben meghalt. Amikor hazament, megkérdezte tőle az édesanyja:
- Hol voltál kislányom?
- A szomszédban
- És mit csináltál ott?
- Megvigasztaltam a Marika nénit.
- Hogyan vigasztaltad meg? Mit mondtál neki?
- Semmit nem mondtam. Csak az ölébe ültem és együtt sírtam vele.
Te milyen vigasztaló vagy?
Egy alkalommal erősen padlót fogtam. Nagyon elkeseredtem. Pontosan akkor hívott fel egy ismerősöm, aki megkérdezte, miért olyan szomorú a hangom? Még nem fejeztem be a mondatot, amikor közbevágott: Az is valami? Ha tudnád, hogy nekem mennyi bajom van! Ennél, a tiédnél sokkal súlyosabbak… Mondanom sem kell, jól megvigasztalt.
Aztán ott vannak Jób barátai. Akikről maga Jób mondta, hogy nyomorult vigasztalók vagytok! (Jób 16:2.)
Te milyen vigasztaló vagy? Meg tudsz hallgatni szomorú embereket? Együttérző vagy? Vagy csak mondod a magadét. Meg pufogtatod a sablonokat: „Mindenkinek van baja, nehogy azt hidd már, hogy a tied a legnagyobb! Na, szedd már össze magad! Nem szabad elcsüggedni! Csak nem bőgsz? Micsoda dolog ez!?” Meg ehhez hasonló ’kedves’ vigasztaló szavak.
A Szentírásban ma reggel ezt olvasom:
„Vigasztaljátok egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is!”
1Thess 5:11.
Valóban TESSZÜK ezt? Lehet tanulni is, meg gyakorolni is az egymás-erősítést, egymás-bátorítást. Kezdd el még ma!
Kapcsolódó bejegyzések:
Nem lesz többé halál
GALILEAI ASSZONYOK
NEM SZÉGYENÜL MEG ,AKI HISZ
JÉZUS KÜLDETÉSE