„Félelmetes az Isten az ő szent helyén, Izrael Istene, ő ad népének erőt és hatalmat. Áldott legyen az Isten!” 

Zsolt 68,36

Költözködtünk, dobozokban volt az életünk. Férjem egyik államban végezte a munkáját, én a másikban árultam a házunkat. Megfáztam, éjszakánként aludni sem tudtam a köhögéstől. Olyan fáradt voltam, hogy a szemem alatti karikák is karikások lettek.

Mikor férjem azt indítványozta, hogy tegyük félre a költözést, a házeladást, az utazgatást, és pihenjünk egy kicsit, rögtön sorolni kezdtem az okokat, miért nem tehetjük meg. Hogyan jutnánk dolgaink végére, ha most megpihennénk?

De magyarázkodás közben teljesen figyelmen kívül hagytam mérhetetlen fáradtságom.

Fáradt voltam lelkileg, mert bár meggyőződésünk volt, hogy Isten akaratát teljesítjük, egyik akadály után a másikba botlottam, mire egyiken túljutottam, már ott volt a másik.

Fáradt voltam fizikailag az egy hete tartó náthától.

Fáradt voltam érzelmileg, mert nagyon hiányzott a férjem.

Nem mondhatom, hogy szörnyű helyzetben voltunk. Ennél sokkal keményebb szituációkkal is megküzdöttem régebben. Úgy okoskodtam hát, hogy tessék nagylányként viselkedni, és járatni tovább a motort. Ez lehet kiváló gondolkodás egy gép esetében, de én bizony emberből vagyok, és kimerültek a raktáraim.

Isten tudta. A férjem tudta. Ideje volt, hogy én is elismerjem. Időt kellett hagynom magamnak a pihenésre, s arra, hogy újra rácsatlakozzam Istenre az imádságon keresztül.

A 68. zsoltár 36. verse az élő Istenről ír, aki erőt és hatalmat ad népének. Hát erre volt most szükségem. A zsoltáros lelkesen és nagy örömmel dicséri Istent: „Félelmetes az Isten az ő szent helyén, Izrael Istene, ő ad népének erőt és hatalmat. Áldott legyen az Isten!” Ha elfordítjuk tekintetünket a haszontalan és erőtlen istenekről, önmagunkat is beleértve, felfedezhetjük Isten erejét és hatalmát. Hogy felfedezzem Istent, Aki vár rám, el kell fordítanom tekintetemet a Suzie-ról, aki azt hiszi, elég önmagának.

Letérdeltem, és átadtam mindent: a terveimet, az időmet, az igényemet, hogy folytassam a rohanást. Őszintén beismertem, hogy kimerültem, s hogy Mennyei Atyám erejére van szükségem, hogy elvégezzem a rám váró feladatokat.

Azon a hétvégén újratöltekeztem a díványom pihenve, imádkozva elcsendesedett elméért, mely az Úrra tud figyelni a sok-sok tennivaló helyett. Isten csodálatosra teremtett világában üldögéltem, s kértem, segítsen letenni a házunk eladásával járó stresszt. Békesség áradt el bennem, mialatt pihentem, és igyekeztem meggyógyulni a náthából.

Hétfőn már újra önmagam voltam. Nem arról van szó, hogy hirtelen minden nehézség kitörlődött az életemből, hanem arról, hogy feltöltődtem Isten erejével.

Talán egy cipőben járunk. Talán te is elfáradtál testileg-lelkileg, de úgy érzed, nincs mód szünetelni. Azt gondolod, akkor jársz el helyesen, ha teljes gőzzel haladsz előre.

De ha tovább járatjuk a motort üzemanyag nélkül, és nem állunk meg, hogy Isten feltankoljon, észre fogjuk venni, milyen korlátozott a saját erőnk.

Nem kéne visszavonulnod egy kis elmélyedésre? Talán egy parkban, vagy ha hideg van, egy könyvtár egyik sarkában. Nem a hely számít, hanem az, hogy megtaláld, és maradj kettesben az Úrral.

Minden mást felveszünk a napirendünkbe. Miért nem szakítunk időt arra is, hogy megpihenjünk Mennyei Atyánk társaságában? Tartsunk hát szünetet, és hagyjuk, hogy töltsön fel erejével az előttünk álló napokra.

Uram, testileg-lelkileg kimerültem, és meghallottam halk figyelmeztetésedet, hogy álljak meg, és töltekezzem újra. Köszönöm, hogy mindig fordulhatok Hozzád. Jézus nevében, Ámen.