"Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk."

1 Thesszalonika 4,16-17

Bánatunkban látjuk-e az örökkévalóságot? Fájdalmunkban felfigyelünk-e Isten gondviselésére, szeretetére?

A gyász az egyik legnagyobb próbánk. A seb, amit kapunk, olyannak tűnik, mint ami sohasem fog begyógyulni.

Egyedül maradtunk és amíg a másikat sajnáljuk, tulajdonképpen magunkat is siratjuk. "A halál lehetetlenné teszi a kapcsolat folytatását, végtelennek tűnő elszakadás" - gondolják sokan.

Akik nem akarják átélni, megtartják szerettük hamvait a szoba díszhelyén, hogy még sokáig beszélgessenek. Mások szentélyt emelnek az elhunyt szobájából, tárgyaiból, ami úgy marad, ahogy utoljára hagyta. Jelezve ezzel is, hogy bármikor visszatérhet. Vannak, akik segítséget vesznek igénybe, hogy felvehessék a kapcsolatot a túlvilággal, mert mindenáron ott akarják folytatni, ahol abbamaradt. Együtt lenni és együtt maradni örökké. Ez a vágyunk. De teljesülhet-e?

Pál több jó hírt is közöl a Thesszalonikaiakkal.

1. Maga az Úr jön értünk.

Akiben hiszünk, Aki megváltott minket, Akinek szeretete elérte a szívünket és megváltoztatott minket, igaz emberré tett.

2. Krisztusban elaludt szeretteink feltámadnak.

Akik hitben is társaink voltak amellett, hogy végig élték velünk örömeinket, bánatunkat.

3. Lesznek élő igazak, akik tanúi lesznek mindennek.

Ha figyelembe vesszük az utolsó időkre vonatkozó próféciákat, a várható próbatétel nehézségeit, az ellenség pusztító törekvéseit, ez mindenképp nagy öröm.

4. Együtt ragadnak bennünket az angyalok az Úr elé.

Valahogy úgy képzelem, hogy azzal, akit leginkább vártam, aki leginkább hiányzott. Volt özvegyek, akik újra szerelmük szemébe nézhetnek. Szülők, akik keblükre ölelhetik elsiratott gyermeküket. Árvák, akik sok szenvedés után végre érezhetik, otthon vagyok, mert itt vannak a szüleim. Régi barátok, kik mindig számíthattak egymásra...

5. Végül mind együtt leszünk.

"Az Életadó az első feltámadáskor elő fogja hívni megvásárolt tulajdonát. Addig a dicsőséges óráig, amikor az utolsó trombitaszó felhangzik és az óriási sereg előjön az örök győzelemre, Isten drágakőként és biztonságban őriz minden alvó szentet, akiket név szerint ismer. A Megváltó bennük lakozó hatalma által, és mert az isteni természet részeseivé lettek, Isten előhívja Őket a halottak közül." (E. G. White: Válogatott Bizonyságtételek 2. kötet 271 old. 2. bekezdés)