„Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek."

Máté 5,12

Amikor megtalálták nála a kabátjába varrt biblialapokat, már nem félt, a sorsa eldőlt. A futástól kisebzett lába, az ütésektől kirepedt ajka még fájt, de a heves szívdobogás, a jegesen szívébe markoló rémület már a múlttá vált. Sajnálta, hogy a „kedves” fogadós csak színből érdeklődött a tan felől. Tisztában volt a büntetéssel, de nem ingott meg, a menny dicsősége vár rá. Nem fogja megtagadni hitét, nem fogja elárulni a könyvmásolók barlang-rejtekét, inkább a máglyahalál…

Az emberek lassan szállingóztak be a terembe. Mindenkin hétköznapi ruha volt, csak szívükben hordozták az ünnepet. Szükséges volt az óvatosság a párt besúgói miatt. Ha valaki látta volna őket Peking zsúfolt utcáin, csak munkásgyűlésre siető járókelőknek nézte volna őket. Nem volt szószék, nem volt orgona, nem volt kereszt, de mégis templomban voltak, az Úr templomában. Amikor a szolgálattevő felállt és intett, elővették az énekeskönyveket és egyszerre kezdték énekelni néma csendben zsoltáraikat. Kint az utcán nem hallatszott egy hang sem, csak a mennyben…

„Én is tisztelem Mohamed tanait és az iszlám vallás híve vagyok, de ma este arról a prófétáról akarok nektek mondani valamit, akit a Doktor követett, amíg élt.

Azért róla, mert Ő küldte őt ide, hogy segítsen rajtunk. Amit most mondani fogok, azt másnak, ismeretlennek nem mondhatjátok el, arról még egymás közt se beszéljetek, ha nem vagytok biztosak abban, hogy egyedül vagytok. Ne felejtsétek el, az életetek múlhat rajta! A Korán mellett van egy másik könyv is, ami beszél Jézusról, ez a Biblia…”

A vagon ajtaja hatalmas csattanással záródott be mögöttük. Tömeg volt, fogalma sem volt róla, hogy egyáltalán le tudnak-e majd ülni valahogy a földre. Csak annak örült, hogy anyja, apja is ide került, de egyelőre nem látta őket. Mindenki jajgatott és sírt, kintről a német katonák durva fenyegetőzése volt a válasz.

A marosvásárhelyi gettóban hiába bizonygatta az ügyeletes tisztnek, hogy ő nem zsidó. „Ha szombatot ünnepel, akkor az. Hiába állítja magáról, hogy keresztény.” – Hangzott a kemény felelet, és már vitték is őket. Raduly István plébános is csak néhányukat tudta kimenteni a tanúsítványokkal, miközben ő maga is az életével játszott.

Talán egyszer még ők is meglátják a bözödújfalusi kis templom tornyát.

A kerekek nyikorogva indultak Auschwitz felé…