Az öreg afrikai megvetően nézett maga elé:

- Úgy gondolod tehát, hogy az az anyag, amely olyan, mint a kecskezsírral elkevert homok, szét tudná ezt itt rombolni? – Eközben éppen a szürke sziklára köpött, amely olyan nagy volt, mint négy elefánt.

- Amit mondok, igaz, nagy bölcs – felelte daudi, a dzsungelkórház egyik oszlopa.

- Szavai tévesek, üresek és gyerekesek – ellenkezett az öreg ember teljes megvetéssel.

Mosolyognom kellett.

- Be akarom neked bizonyítani, hogy igaz, amit mondok. Nem okoz nehézséget. Gyere ide egy órával napnyugta előtt, és győződj meg róla!

Daudi beleegyezően bólintott.

- Meglátod majd, egészen egyszerű. Elmagyarázom neked, nagy bölcs. Fúrnak egy lyukat a a sziklába, amely olyan hosszú, mint a távolság az ujjad hegyétől a könyöködig, és olyan vastag, mint egy szalmaszál.

- Igen, és oda teszik be azt az anyagot, amit dinamitnak neveznek – vágtam a szavába.

- És látod ezeket a huzalokat? Ezeket beledugják. A másik végük ebben a nagy tárgyban van, amit telepnek nevezünk. És itt az emelő. Ha azt lenyomjuk…

Érezni lehetett a megvetést szavaiból, amikor ezt mondta:

- Szavak, semmi más, csak szavak. Elvesztettétek az eszeteket, ha azt hiszitek, hogy doboznak, huzaloknak és ennek a kecskebogyónak annyi ereje van. – Azután emelt fővel, büszkén távozott.

Késő délután azonban újra eljött, és vele együtt száz másik, hogy saját szemükkel lássák, a fehér orvosnak igaza van-e, vagy nincs.

Hangosan beszélgettek. Kérdéseket tettek fel, és mindenki igyekezett véleményt nyilvánítani.

- Miféle anyag ez, amelynek állítólag annyi ereje van?

- Elhiszed, hogy ez a valami csakugyan megteszi, amit ő mond?

- A fehér orvos, úgy látszik, bízik ebben az anyagban.

- Dinamitnak nevezik. Nagy ereje van.

A hangadó öreg teli torokból nevetett.

- Gyertek ide, és nézzétek meg ezt az ostoba dolgot! Amikor orvosságát óvatosan a lyukba dugja és a drótokkal, dobozokkal játszogat… azután, a fehér ember szavára, a szikla szétreped… nevetséges!

Szavait kifejező mozdulatokkal kísérte. Hangja tele volt megvetéssel. Én nevettem.

- Kiválóan írtad le a dolgot, nagy bölcs. Csak elfelejtetted mondani, hogy itt egy mennydörgéshez hasonló csattanás lesz, és kisebb-nagyobb kövek fognak szerterepülni.

Egy afrikai iskolás fiú bólintott.

- Ez valóban így lesz! Olvastam róla.

- Ugyan, mit tudsz te! Fogd be a buta szádat! – kiáltott rá az öreg ember.

Az emberek felé fordultam.

- Most lassan húszig számolok. Azt ajánlom, hogy vastag fák vagy sziklák mögé, sőt, inkább egy barlangba bújjatok. Nem nagy élvezet, ha egy szikladarab eltalál valakit.

Mindenki elszaladt, hogy biztonságba kerüljön. Csak az öreg ember maradt ott, szétterpesztett lábbal, kezét csípőjére támasztva, és megvető arckifejezéssel.

Mindent még egyszer gondosan ellenőriztünk. 

Aztán elkezdtem számolni egy tekintélyes fa védelménél. Mikot 15-nél tartottam, odakiáltottam neki:

- Feküdj a földre! Veszélyben vagy!

- Bah! Nem félek!

Odaszóltam az embereknek:

- Mindnyájan hallottátok: én figyelmeztettem! Ha valami baja lesz, az az ő dolga.

Folytattam a számolást:

- … tizenkilenc, húsz.

Az emelőt lenyomtam.

Szinte abban a pillanatban dübörgő robbanás hangzott. A szikla ezer darabra tört. Az öreg ember feje mellett akkora kődarab repült el, amekkora a feje volt. Levegő után kapkodott, a földre vetette magát, és mindkét kezével befogta a fülét. Mikor már nem következett be újabb robbanás, felugrott és feltűnő gyorsasággal berohant a bozótba.

Daudi csapkodta a lábát gyönyörűségében, és addig nevetett, míg csak könnyek nem jöttek a szemébe. Odafordult a megdöbbent tömeghez, és magasra tartotta két ujját:

- Az, hogy valamit még nem láttatok, vagy hogy nem értitek meg, egyáltalán nem jelenti azt, hogy nincs ereje!

- Így igaz. Mind láttuk, hogy milyen nagy ereje van a dinamitnak – kiáltott valaki a tömegből.

- Éppígy van ez istennel is – mondta afrikai barátom.

Neki volt igaza. 

- Ha Isten belép egy ember életébe, akkor alapjaiban megváltoztatja. Olyan Ő, mint a dinamit. Ereje van, és megváltoztathat mindent. Életünknek értelmet és erőt adhat, itt és ma! És ez csak a kezdete annak, amit Isten még cselekedni akar velünk. Nagy, csodálatos terve van az emberekkel. Ezt én is tapasztaltam. Isten adja az életünk alapját. Ő adja az építőanyagot is személyiségünkhöz. Ő a kezdete minden munkánknak és fáradozásunknak, és jutalmat ad – elégedettséget.

A sziklát, amit azon a napon felrobbantottunk, felhasználtuk egy kórház építéséhez. Ezzel a kórházzal sok szenvedést enyhítettünk, és sok ember életét mentettük meg. És amíg gyógyultak, hallhatták az evangéliumot.

Paul White

Missziós orvos Afrikában