„Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.”

(Ézsaiás próféta könyve 41:10)

Tavaly nyáron kisfiam harmadszorra fürödhetett a Balaton vizében. Korábban mindig nagy élménynek számított, de két és fél évesen eddig ismeretlen érzések is vegyültek a gondtalan pancsolásba – a félelem. Minden nap alig várta, hogy lemenjünk a vízre, de mikor már ott voltunk, sokszor be sem akart menni. Aztán mikor nagy nehezen rávettük, akkor mindig hozzám fordult: „De apuci, ugye vigyázol rám?” Próbáltam mind szóval, mind maximális odafigyeléssel biztosítani őt, hogy nem kell félnie, mindig ott vagyok mögötte, tartom a hóna alatt, vigyázok rá, és voltak percek, mikor valóban önfeledten át tudta adni magát a lubickolás örömeinek. De aztán vissza-vissza tért aggódó kérdése: „De ugye vigyázol rám?”

Ezek a fürdőzések elgondolkodásra késztettek. Fiamnak nem volt sem velem, sem a vízzel kapcsolatban olyan rossz élménye, amely megalapozta volna ezt a félelmet. Miért volt akkor az, hogy ráfigyelésem ellenére nem tudta teljesen elengedni magát? Miért volt az, hogy habár a vízben végig fogtam a hóna alatt, mégis maradt benne némi szorongás? Honnan táplálkozik az emberben lévő szorongás?

A félelem szó legelőször akkor fordul elő a Bibliában, amikor Isten keresi az embert az Éden kertben:

„Ádám hol vagy?”

Erre Ádám így válaszol:

„Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém” (Mózes első könyve 3:10).

Fiam tehát azt kezdi megízlelni, ami Ádám óta az emberiség osztályrésze – az állandó félelmet.

Félelem a tanárainktól, a holnapi fizika dolgozattól, vagy attól, hogy befogadnak-e az osztálytársak.

Félelem attól, hogy meg tudok-e felelni a munkahelyemen, hogy nem rúgnak ki az állásomból.

Félelem a betörőktől.

Félelem a gazdasági válságtól.

Félelem, hogy nem tudom fizetni a törlesztő részletet, vagy a sárga csekkeket.

Számtalan félelem vesz minket körül, melyek mellett eltörpül fiam gyerekes balatoni aggodalma.

De soha ne felejtsük el, amit Ézsaiás próféta ezekben a reggeli percekben megfogalmazott, ha félünk is az élet tengerén, Isten mindig ott van mögöttünk, tart bennünket a hónunk alatt, és azt mondja:

„Ne félj fiam, itt vagyok, vigyázok rád!”