Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, és Timóteus, a testvér: Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, és mindazoknak a szenteknek, akik Akhájában vannak: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.
Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket. Mert amilyen bőséggel részünk van a Krisztus szenvedéseiben, Krisztus által olyan bőséges a mi vigasztalásunk is.
Ha szorongattatunk, ez a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha vigasztaltatunk, az a ti vigasztalásotokért van, amely elég erős ugyanazoknak a szenvedéseknek az elhordozására, amelyeket mi is szenvedünk.
A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is.

2Kor 1,1-7.

SZOLGÁLATRA HÍVÁS

Áldott az Isten...aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. (2Kor 1,3-4)

26 évesen egy nyüzsgő városba költöztem távol barátaimtól és családomtól. Rám tört a magány. Imádkozni kezdtem: "Uram, annyira borzasztó egyedül lenni. Köszönöm, hogy most már együttérző tudok lenni azokkal, akik messze kerültek a családjuktól, barátaiktól. De mit tehetnék ebben a helyzetben, hogy segítsek másoknak kevésbé magányosnak lenni?" Eszembe jutott az idősek otthona, ezért elhatároztam, hogy megkérdezem, foglalkozik-e a gyülekezetem ilyen szolgálattal.
Amikor elérkezett a vasárnap, és végignéztem az ismeretlen arcokon, minden bátorságom elszállt. Majd a jövő héten érdeklődök, gondoltam, és elhelyezkedtem egy kényelmes fotelbe az előtérben.
Egy idős hölgy ült le mellém. Elmesélte, hogy néhány barátjával most érkeztek vissza egy közeli idősek otthonából, ahová minden hónapban elmennek. Elhatároztam, hogy velük tartok. Megtiszteltetésnek vettem, hogy befogadnak.
A magányom közepén Isten arra indított, hogy másokon segítsek. Ezáltal ismertem fel az ösvényt, amit Isten készített el számomra. Az ösvényt, melyen nemcsak a saját magányom illant el, hanem felebarátaimé is.

Imádság: Drága Atyánk, köszönjük, hogy jó pásztorként terelgetsz minket. Ámen.

Megnyugvást adva másoknak, Isten engem is megnyugtat.
Christine Duncan (Ontario, Kanada)