Ekkor előállt egy törvénytudó, hogy megkísértse Jézust, és ezt kérdezte: "Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?"
Ő pedig ezt mondta neki: "Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?" Ő pedig így válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat." Jézus ezt mondta neki: "Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz."
Ő viszont igazolni akarta magát, és megkérdezte Jézustól: "De ki a felebarátom?"
Válaszul Jézus ezt mondta neki: "Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. Történetesen egy pap ment azon az úton, de amikor meglátta, elkerülte. Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, és amikor meglátta, ő is elkerülte. Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta; odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?"
Ő így felelt: "Az, aki irgalmas volt hozzá."
Jézus erre ezt mondta neki: "Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj."

Lk 10,25-37.

ISTEN KEZE ÉS LÁBA

Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj! (Lk 10,37)

Az irodám falán lóg egy olyan kép Jézusról, amin nevet. Amikor egy barátom látta Jézust hátrahajtott fejjel és a nevetéstől tágra nyitott szájjal, szomorúan így szólt: „Nem értem, hogy Isten hogyan képes nevetni, amikor ilyen sok szenvedés van a világban.”
Egyetértettem. Sok évig az Istennel való kommunikációm során kétségeim merültek fel, hogy ki is ő valójában.
Egyik nap, amikor a híreket néztem a televízióban, láttam egy szánalmas jelenetet, amelyben egy nő egy éhező csecsemőt szorongatott. „Uram, ha szerető és együttérző lény vagy, hogy engedheted meg ezt?” – gondoltam. Hirtelen egy könnyes Isten képe jelent meg a képzeletemben, aki az anyát és gyermekét látva rám néz, és azt mondja:
„Ha a tanítványom vagy, akkor hogyan hagyhatod ezt?” A kérdés nagyon megrázott. A felháborodásom rossz érzéssé változott.
Rádöbbentem, hogy nem vádolhatom Istent, hisz én is felelős vagyok.
Attól a naptól fogva új módon kezdtem el imádkozni.
Az Istennek való panaszkodás helyett most azon vagyok, hogy felfedezzem a szerepemet a körülöttem élők megsegítésében. Ez a nevető Jézusról készült kép, amellett, hogy humoros, felszabadít és segít megérteni az Isten országában betöltött szerepem.

Imádság: Drága Urunk! Nyisd meg szívünket és értelmünket, hogy észrevegyük a szenvedőket! Adj bátorságot és eszközöket, hogy segíthessük a rászorulókat! Ámen.

Isten tanítványai feladata a rászorulókról való gondoskodás.
Bill Roy (Florida, USA)