A karmesternek: Dávid zsoltára.
Várva vártam az URat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat.
Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet.
Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az URat, és bíznak benne.
Boldog ember az, aki az ÚRba veti bizodalmát, nem igazodik a kevélyekhez és az elvetemült hazugokhoz.
URam, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható. Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál, amit fel tudnék sorolni.

Zsolt 40,1-6.

ELŰZVE A FÉLELMET

Maga az Úr megy előtted, ő lesz veled. Nem hagy el téged, és nem marad el tőled. Ne félj hát, és ne rettegj! (5Móz 31,8)

A híradóban mutatták az óriási pusztítást végzett vihart. A riporterek beszélgettek az érintett lakosokkal, akik még nem mehettek vissza otthonaikba, hogy lássák, mekkora kár érte a házukat. Az áldozatokat gyötörték a gondolatok: Vajon áll még a házam? Mekkora lehet a kár? Mihez fogok most kezdeni?
Sok okunk van félni a jövőtől: munkahelyi bizonytalanság, aggódás egy szerettünk biztonságáért, anyagi gondok, betegségek miatt. Én most azért rettegek, mert pár nap múlva megtudom a mammográfiai vizsgálatom eredményét, és mivel édesanyám mellrákban halt meg, nálam is nagyobb a kockázat. Általában sikerül Istennek átadnom a ráktól való félelmemet, de a mammográfia után a gyötrő gondolatok felerősödtek, és hatalmas pusztítást végeztek bennem. A gondolatok, mint az ár borítottak el, és úgy éreztem, megfulladok.
De a Szentírás a gyötrelmeim között is emlékeztet rá, hogy Isten, aki a múltban mindig mellettem állt, most is velem van, és a jövőben sem fog elhagyni. Tudom, hogy nehéz időszak következhet, ezért igyekszem hinni, mert bármi is vár rám, bízhatok Istenben.

Imádság: Szerető Atyánk, add, hogy ne felejtsük el, hogy te minden körülmények között velünk vagy! Kérünk, szabadíts meg a jövőtől való félelmünktől! Ámen.

Ha Isten velem van, nem kell félnem.
Deb Vellines (Illinois, USA)