Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat.
7 Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert "a jókedvű adakozót szereti az Isten".
8 Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre.
9 Amint meg van írva: "Bőkezűen osztott a szegényeknek, igazsága megmarad örökké."
10 Aki pedig magot ad a magvetőnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetőmagotokat, és megszaporítja "igazságotok gyümölcsét."
11 Így mindenben meggazdagodtok a teljes tisztaszívűségre, amely hálaadást szül az Isten iránt általunk.
12 Mert ennek a szolgálatnak az ellátása nemcsak a szentek szükségleteit elégíti ki, hanem sokakat hálaadásra is indít az Isten iránt. 13 Mert e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd az Istent, azért az engedelmességért, amellyel Krisztus evangéliumáról vallást tesztek, és azért a jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul.
14 És ők könyörögnek is értetek, és vágyódnak utánatok, mivel Isten jósága bőven kiáradt rátok.
15 Hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért!

2Kor 9,6-15.

SZERETET MINDENKI IRÁNT

Minden dolgotok szeretetben menjen végbe! (1Kor 16,14)

Amikor láttam őt, hogy felém jön az utcán, azonnal felismertem. Nem tudtam a nevét, de tudtam, hogy már láttam korábban. A múltban a forgalmas úton elsettenkedtem mellette, miközben mások a kitárt kezébe tettek valamit. Ma egyedül én voltam a közelben.
Nem volt felesleges pénzem. Az gondoltam, hogy nem adhatok mindenkinek.
Amint hozzám ért, észrevettem, hogy a kabátja úgy nézett ki, hogy én azt már réges-rég kidobtam volna. Át akartam menni az úton, de az túl nyilvánvaló lett volna. El akartam kerülni a szemkontaktust.
"Jó reggelt!" - mondta. Erre fel kellett néznem. Meglepődtem, hogy meleg, mosolygó szemek tekintettek rám. "Hát nem csodálatos ez a nap?" - kérdezte. Gyorsan a zsebembe nyúltam. "Épp most vettem ezt a jó almát." - mondtam. "Kér egyet?" Elfogadta, és mosolyogva ezt mondta: "Isten áldja!"
Csak másodpercekkel később, amikor mindketten folytattuk utunkat, jöttem rá, hogy Isten valóban megáldott. Isten annak az embernek a barátságos mosolyát és kedves szavait használta, hogy felébresszen, és segítsen ráeszmélnem, hogy másoknak nem csak kényszerből adhatok, hanem örömmel is.

Imádság: : Istenünk, segíts szeretetedre támaszkodnunk, és szavakban és tettekben kifejeznünk azt embertársaink, különösen az idegenek felé. Ámen.

Minden találkozáskor áldást adhatunk és kaphatunk.
John Hmurovic (Indiana, USA)