Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, s az Isten és a Bárány trónusából ered. A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak.
Nem lesz többé átok a városon, hanem az Isten és a Bárány trónusa lesz benne: szolgái imádják őt, és látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon. Éjszaka sem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra, sem napvilágra, mert az Úr Isten fénylik fölöttük, és uralkodnak örökkön-örökké.

Jel 22,1-5.

MEGÉRKEZÉS
Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba. (Jel 22,14)

Egy forró júliusi éjszakán a nappaliban ültem. A férjem a haldokló édesanyja mellett volt. Gondolatban és lélekben vele voltam, félelem, bánat, de ugyanakkor béke és nyugalom töltöttek el.
Miközben gondolataim távoli emlékek között kalandoztak, egy mondat ütötte meg a fülemet, mely a bekapcsolva felejtett tévéből, egy filmből hangzott felém: "Édesanya meghalt. De ne búsulj. Most érkezik meg a mennybe és már az angyalok zenéjét hallgatja."
Ugyanebben a pillanatban megszólalt a telefonom. A férjem volt. "Most halt meg anyukám!" - mondta. Mintha a Jóisten a filmbeli mondattal tudatta volna velünk, hogy anyuka jó helyre érkezett.
Egyszer mi is megérkezünk. Egyszer nekünk énekelnek majd az angyalok. Egyszer fehér ruhába öltözünk, koronát kapunk s talán épp az élet fája alatt találkozunk Jézussal.
Ha erre a napra gondolunk, talán könnyebb lesz minden, talán jobban tudunk szeretni, adni és áldozatot hozni.
Mert legyen bármily nehéz is az utunk, még ha "fát fűrészelnek is a hátunkon", kibírjuk, ha ez a kép előttünk lebeg, ha tudjuk, az út végén Jézus kebelére hajthatjuk fáradt fejünk.

Imádság: Urunk, add, hogy bölcs szívvel úgy éljük napjainkat, mintha ez a nap az utolsó lenne e földi létben. Ámen.

Utunk végén valaki vár ránk!
Gulyás Andrea (Nagyvárad, Románia)