Én pedig szüntelenül remélek, és folyton dicsérlek téged. 

 Igazságodról beszél a szám és szabadító tetteidről mindennap, bár nem tudom felsorolni őket. 

 Az ÚRnak, az én Uramnak nagy tetteit hirdetem, egyedül a te igazságodat emlegetem. 

 Istenem, te tanítottál ifjúkorom óta, mindmáig hirdetem csodáidat. 

 Istenem, ne hagyj el késő vénségemben sem, míg csak hirdethetem hatalmadat, nagy tetteidet a jövő nemzedéknek. 

 Istenem, igazságod a magas égig ér, mert hatalmas dolgokat vittél véghez. Van-e hozzád hasonló, Istenem? 

 Sok nyomorúságot és bajt láttattál velem, de újra megelevenítesz, még a föld mélyéből is újra fölhozol engem. 

 Igen naggyá teszel, hozzám fordulsz, és megvigasztalsz.

Zsolt 71,14-21.

A GYERMEK KRISZTUS FOGADÁSA

Istenem, ne hagyj el késő vénségemben sem, míg csak hirdethetem hatalmadat, nagy tetteidet a jövő nemzedéknek. (Zsolt 71,18)

Az idősek bibliatanulmányozó csoportjának tagjait - nyolcvan, kilencvenéves testvéreket - körbevittem a városon a gyülekezeti busszal, hogy lássák a karácsonyi fényeket. Utána visszamentünk a templomba egy kis kakaóra és süteményre. A hangulat ünnepélyes volt. Mindenki élvezte a kirándulást, és kifejezte tetszését. 

Mikor körbenéztem, láttam, hogy a jelenlevők közül rajtam kívül mindenki özvegy. Volt, aki kétszer is megözvegyült. Legalább hármójuknak meghaltak a gyermekei balesetben vagy betegségben. Mindenki veszített el közeli barátokat, rokonokat. De most újra várakozással tekintettek a karácsonyi időszak elé, nevettek, izgatottan beszélgettek, és kifejezték köszönetüket. 

Tudtam, hogy hálájuk nem véletlenszerű, még fiatalkoruk élményeiben gyökerezik. Hosszú évek tanulása érlelte meg bennük, hogy a szeretetet a közösségben találják meg. Jó és rossz időszakokban is bizalmukat Isten jóságába vetik, és újra készek, hogy a gyermek Krisztust maguk közé fogadják.

Imádság: : Istenünk, köszönjük, hogy nem hagysz el minket, hanem kiterjeszted ránk hűségedet. Ámen.

Ha elismerjük Isten munkáját az életünkben, hálásak leszünk.