„Mert ahogyan az Atyának van önmagában élete, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.”

János evangéliuma 5:26

Sámuel, a 7 éves zsidó fiú kisírt szemmel dőlt édesapja ölébe. Egy gyors lefolyású betegség pár nap alatt vitte el Szimhát, az öccsét, akivel annyi vidám percet töltöttek együtt. Nátán, az apa, gyöngéden simogatta kisfia fejét. Próbált erősnek mutatkozni, de olykor az ajkába kellett harapnia, hogy visszafojtsa magába a sírást.

Hosszú percek teltek így el, mire végül Sámuel törte meg a csendet:

– Apa, miért kellett Szimhának meghalnia? Miért vette el tőlünk a Mindenható?

Az apa szeme megtelt könnyel, és csak nehézségek árán tudott megszólalni:

– Tudod Sámuel, réges-régen az Úr azt kérte az első emberpártól, hogy ne egyenek az Éden közepén lévő fáról, mert különben meg fognak halni. Sajnos Ádám és Éva nem engedelmeskedtek a Mindenhatónak. Ettek a fáról.

– Nátán hosszú szünetet tartott, hogy erőt gyűjtsön mondandója folytatásához: – Isten nélkül nincsen élet, így azóta a halál uralkodik az emberek között. Senki sem mondhatja meg, hogy mikor kire fog lesújtani. Ma hajnalban Szimháért jött el.

Hosszú csend következett. Sámuel többször is hallotta már Ádám és Éva történetét. Az apja is, meg a falu rabbija is többször mesélte már, de eddig soha sem gondolt bele, hogy annak a réges-régi engedetlenségnek ilyen szomorú következménye lehet. Ahogy apja ölében ezt végiggondolta, hirtelen fájdalmas kérdés fogalmazódott meg benne:

– És apa, akkor te is meg fogsz egyszer halni?

– Igen – válaszolta Nátán lesütött szemmel.

– És anya is?

– Igen – mormolta Nátán, de ezt már alig lehetett hallani.

Sámuel fölült, és szemmel látható volt, hogy újból a sírás környékezi:

– De apa, nekem Szimhán kívül ti vagytok az egyedüli barátaim! Nem akarlak elveszteni benneteket is!

Nátán arcán egy halvány mosoly jelent meg, és míg átölelte a fiát, így válaszolt:

– Nem fiam, nem így van ez. Tudod, pár hónapja hallottam Jézust. Ő más, mint mi. Mi meghalunk, mert nincs életünk önmagunkban, de Jézus a Messiás. Neki éppen olyan önálló élete van, mint az Atyának (5:26). Ő az, aki életet tud adni nekünk, mert azt mondta, hogy ha hiszünk abban, aki elküldte őt, akkor örök életünk van, sőt átmentünk a halálból az életbe (5:24).

– Nem igazán értem – vetette közbe csodálkozva Sámuel.

– Ez azt jelenti – folytatta Nátán, egyre szélesebb mosollyal az arcán – hogy Jézus megszabadít minket az ősi átoktól. Nem tudom mikor, nem tudom hogyan, de el fogja számunkra hozni azt az új világot, amiben nem lesz többé halál.

– És Szimha? – kérdezte a fiú fölcsillanó szemekkel.

– Igen, akkor majd Szimhát is föltámasztja, és ismét együtt lehet a család. Azért jött Jézus, hogy ezt véghezvigye.

– Apa, akkor én is követni akarom őt! – pattant föl Sámuel. – Szaladok is, hogy elmondjam anyának.

Nátán hosszan meredt a fia után, pedig hamar eltűnt a kerítés mögött. Majd szeméről a könnyet letörölve csak ennyit mondott az ég felé fordulva:

– Köszönöm Atyám, hogy elküldted Jézust, a Megváltónkat!